Azért is jó Washingtonban élni és külpollal, biztonságpolitikával foglalkozni, mert az előadásokat látogatva akár egyetlen héten belül is két, egymással teljesen ellentétes konfliktusmagyarázatba lehet belefutni. Most is ez történt, méghozzá Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok ügyében.
Az előadás címe sokat ígért: "U.S. - Russia Relations: What Went Wrong and Is There a Way Out of the Current Crisis?" A rendezvénynek a George Washington University, azon belül is az Elliott School of International Affairs adott otthont április ötödikén. Az előadó Dr. Edward Lozansky fizikus, a moszkvai American University elnöke volt.
A szovjet nukleáris fegyverkezési programban is dolgozó Lozansky 1976-ban disszidált a Szovjetunióból, azóta Washingtonban él. Családját 1981-ben hozhatta ki a Reagan-kormányzat nyomásgyakorlásának eredményeképp - ennek megfelelően a legnagyobb Reagan-hívővel találkozhattam aznap este, akit csak el lehet képzelni.
A tudós szerint az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolata a lehető legrosszabb formában van, rosszabb állapotban, mint amilyen a hidegháborúban volt. Pedig nem így indult a történet: Gorbacsov az Egyesült Államok legnagyobb, legmegbízhatóbb szövetségeseként szerette volna látni a Szovjetuniót, s ebben az akkori, Nyugat-barát, annak fejlettségét kívánó közvélemény is támogatta. A problémák gyökere azonban a neokonok győzelme, majd a NATO keleti bővítése lett. A NATO eredetileg Nyugat-Európa védelméről szólt, s ezzel semmi baj nem volt. Főleg figyelembe véve a Szovjetunió három agresszióját: 1956 Magyarország, 1968 Csehszlovákia és 1979, Afganisztán (plusz a kisebb-nagyobb proxyháborúk Vietnamtól a Közel-Keleten át Afrikáig, Közép- és Dél-Amerikáig - Trau). A NATO azonban azzal, hogy megkezdte az új, jellemzően a volt szovjet érdekszférába tartozó országok befogadását, a jelenlegi problémák okozójává vált - Lozansky szerint legalább 90 százalékban felelős. Minden a bővítésből ered: az amerikai-orosz kapcsolatok elhidegülése, az ukrajnai konfliktus.
Lozansky elmondása szerint 1989-ben egy, Mihail Gorbacsov főtitkár legszűkebb köréhez tartozó csoporttól kapott moszkvai meghívást, melynek kisebb tépelődés után eleget tett. Ekkor még a tudós szerint azt hitték Washingtonban, hogy a peresztrojka csak egyfajta ármány, tettetés vagy éppen a KGB megrendezte jelenet. A csoport viszont azt szerette volna, hogy az Egyesült Államokban elhiggyék: valóban politikai változások történnek a Szovjetunióban és ebben számítanak az Államok segítségére is. Lozansky azt javasolta, hogy erről ne őt, hanem a legkeményvonalasabb amerikai politikai, gazdasági, értelmiségi vezetőket győzzék meg. így is történt, több amerikai csoportot is meghívtak Moszkvába.
Egy érdekes történetet szerint tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy Condoleezza Rice egyszemélyben döntötte romba az amerikai-orosz viszonyt, plusz miatta van az ukrajnai háború is. Lozansky szerint 1989 áprilisában, más személyekkel együtt George Bush elnöknél járt, ahol egy, a már említett csoportok látogatásai alapján készített jelentést nyújtottak át neki. Ebben a jelentésben az szerepelt, hogy a Szovjetunió nem élheti túl a társadalmi nyitást, a peresztrojkát, hamarosan össze fog omlani. Segíteni kell emiatt majd az oroszokat (szakmai, anyagi, szellemi értelemben is), akik ezért nagyon hálásak és együttműködőek lesznek. A tudós szerint ebbe a beszélgetésbe sétál bele az elnök Szovjetunióért és Kelet-Európáért felelős igazgatójaként dolgozó Rice, aki a küldöttséget meghallgatva naivnak nevezte a személyeket, a véleményüket és a javaslatot is, majd másokkal együtt elérte, hogy a javaslat eredmény nélkül elsüllyedjen.
Visszatérve a jelenre: mint említette, az ukrán válság (a háború szót emlékeim szerint egyszer nem használta - Trau) középpontjában a NATO-terjeszkedés áll. A NATO a balti államoktól Bulgáriáig terjeszkedve elvette Oroszországoktól az ütközőállamokat, csak Finnország, Fehéroroszország és Ukrajna maradt meg annak. Pedig a Kremlin állítása szerint Ronald Reagan is megígérte, hogy NATO-bővítés nem fog történni, igaz, mint Lozansky is elismerte, ennek semmilyen írásos nyoma nincs - így szerződés sincs. Ennek ellenőre a bővítés miatt nem véletlen és nem is paranoia, ha "Oroszország ideges lesz".
Egyáltalán, "minek a NATO-nak 28 tagország? Minek a NATO, amikor már nincs több fenyegetés" - kérdezte a tudós. Az idősebb Bush céljai között még egy "Vancouvertől Vlagyivosztokig" húzódó, közös védelmi rendszer. Bill Clinton amerikai elnök viszont elindította a bővítés veszélyes folyamatát, így övé a felelősség is. Lozansky George Kennan híres véleményét is idézte aki azt mondta: "Úgy gondolom, ez [a NATO-bővítés] az új hidegháború kezdete," majd "tragikus hibának" is nevezete a folyamatot.
2001 szeptember 11-e után Vlagyimir Putyin mindent megtett, amire az amerikai kormány kérte. Lozansky szerint ennek köszönhető az is, hogy "2001-ben egyetlen amerikai katona sem halt meg Afganisztánban, mert orosz kiképzésű afgánok harcoltak helyettük". (Ez mondjuk tényszerűen nem igaz, hét amerikai halott (ebből négy KIA) azért volt október 7-e és december 31-e között az iCasuaties gyűjtése szerint. - Trau). A tudós szerint volt egy amerikai kívánságlista is, melyet Richard Armitage jutatott el Putyinhoz. Ezt a listát - tanácsadói minden javaslata ellenére - az orosz elnök elfogadta és az abban foglaltakat végre is hajtatta. Cserébe a NATO-bővítés leállítására, illetve egy közösen kiépített és üzemeltetett rakétavédelmi rendszerre számított - legalábbis Lozansky szerint. "Mit kapott cserébe? Színes forradalmakat (rózsás forradalom, Grúzia, narancsos forradalom, Ukrajna, tulipános forradalom, Kirgizisztán, farmeres forradalom, Fehéroroszország - Trau), a "szabadság terjesztését" támogató Egyesült Államokat, külföldi pénzekből működő, nyugati segítséget kapó oroszországi nem kormányzati szervezeteket, csoportokat (NGO-k), Grúzia és Ukrajna NATO-tagságának lehetőségét." 2008-ban a NATO-tagság lehetőségének megadásával "lépte át a vörös vonalat" a Nyugat Grúziában s ennek köszönhető a grúz-orosz háború is.
Lozansky szerint az Oroszország ellen elrendelt szankciók egyértelmű célja az orosz gazdaság szétzúzása. Az amerikai kormány reményei szerint ha az orosz emberek rosszabbul élnek, elzavarják majd Vlagyimir Putyint. Nem véletlen, hogy Oroszország számára ma Barack Obama az "első számú közellenség". A tudós azt sem érti, miért zavarja az Egyesült Államokat, ha Ukrajna föderális állammá alakulna át?
Ezután egy hosszadalmas idézethalmozási szakasz következett, Thomas Jeffersontól JFK-ig. A tudós szerint vannak olyan területek, ahol a két ország jól tud együttműködni, például az űrhajózás is. Szintén jó történelmi példaként került elő a II. világháború, s ennek kapcsán számos felvételt tekinthettünk meg az Elba partján kezet fogó amerikai és orosz katonákról, vagy éppen a két nemzet egymásba karoló egyenruhásainak sétájáról egy német kisváros utcáján. Ehhez képest idén május kilencedikén a meghívott nyugati vezetők közül egyedül Miloš Zeman cseh elnök megy el az európai győzelem 70. évfordulójának moszkvai ünneplésére. Az előadó nem felejtett el emlékeztetni a napokban kipattant prágai diplomáciai botrányról, melyben az elnök és az Egyesült Államok Prágába akkreditált nagykövete üzent egymásnak, több fordulóban.
"Oroszország nem a legtökéletesebb demokrácia, de nem is a Szovjetunió!" Ráadásul "Oroszország olyan kapitalista, amennyire egy ország csak lehet", lásd egykulcsos adórendszer, s Putyin elnököt körbevevő minden gazdasági szakember is liberális, tette hozzá a tudós.
Lozansky véleménye szerint 2016-ban, az amerikai elnökválasztás után sem várható enyhülés a két ország viszonyában. Pedig kompromisszumokra van szükség. A tudós szerint ilyen lehet egy a Krím-félsziget hovatartozásáról kiírt helyi népszavazás is. Mivel Oroszország úgysem vonul vissza innen, egy újabb referendummal rendezhető lenne a helyzet, hiszen a krímiek 80 százaléka Oroszországhoz akar tartozni, bármennyi megfigyelőt is küldene a Nyugat.
A délkelet-ukrajnai "felkelők" is csak föderalizmust és kétnyelvűséget akartak, nem ők kezdték a konfliktust. "Ha Kanadában lehet kétnyelvűség, lehet föderális berendezkedés, Ukrajnában miért nem lehet", tette fel a kérdést az előadó. Ha az EU és az Államok támogatta ún. "ellenzék" nem döntötte volna meg a legitim kormányt, ma minden rendben lenne. A Krím-félsziget is még Ukrajnához tartozna, a gazdaság működne és már kétnyelvű, föderális állam lenne Ukrajna.
Lozansky szerint bár a bukaresti NATO-közgyűlésen elnapolták Ukrajna NATO-tagságának kérdését (szerintem itt összekeverte a 2008-as bukarestit a 2012-es chicagóival - Trau), de még mindig tényként kezelhető, hogy Ukrajna NATO-tag lesz. ha kell, kiskaput kihasználva, mint amilyenek a Radosław Sikorski akkori lengyel és Carl Bilt svéd külügyminiszter kezdeményezését tartja. Véleménye szerint az ukrán EU-tagságot azért "erőltette" a két politikus, hogy annak elérése után a NATO-tagság már könnyedén elérhető legyen. Ezért "kínálták meg" Fehéroroszországot is az EU-tagsággal, s Putyin csak erre válaszolt azzal, hogy Ukrajnának választania kell az EU és az orosz vezetésű Eurázsiai szövetség között.
Az EU különben sem akarta Ukrajnát finanszírozni, csupán 600 millió eurót ajánlott fel. Oroszország ellenben megfelelő anyagi támogatást nyújtott volna, ha Ukrajna a jövőben hozzá kötődik. Vlagyimir Putyin csak egy "üzleti ajánlatot" tett Viktor Janukovicsnak azzal, hogy vállalta volna Ukrajna anyagi támogatását cserébe azért, hogy az ország lemondjon az EU-tagságról. Emiatt buktatta meg az ellenzék Janukovicsot és tört ki később a fegyveres konfliktus.
"Oroszország nem a Szovjetunió! Ott valóban történtek csúnya dolgok, de ha Sztálin nem lett volna, annyi szenvedés sem lett volna", tette helyre a történelmet Lozansky. Véleménye szerint a Krím-félsziget is "valószínűleg csak a részeg Nyikita Hruscsov ajándéka volt Ukrajnának", célzott az 1954-es változásokra a tudós. Oroszországra szüksége van az Egyesült Államoknak, például nincs iráni megegyezés sem orosz támogatás nélkül. Az orosz kormány minden területen nyitott az együttműködésre. Nem működik az az amerikai elképzelés, amelyik Oroszország lenyomva tartásával, izolálásával próbálkozik. Oroszország nincs elszigetelve: egyre közelebb kerül Kínához, de ott a kapcsolat Iránnal, Latin-Amerikával, a BRICS-országok és persze Csehország is.