Az elmúlt hét slágertémájává vált az, hogy vajon a nyugati államok küldenek-e fegyvereket Ukrajnának? Az Atlantic Council január 30-i konferenciáján már több résztvevő szájából elhangzottak olyan utalások, melyek az amerikai irányvonal változásáról szóltak. Azt senki nem gondolta és gondolja azóta sem, hogy egy esetleges, bármilyen széleskörű amerikai fegyverszállítási program képes lenne Ukrajnát ma megmenteni. A cél sokkal inkább az lenne (legalábbis a Washingtonban elhangzottak szerint), hogy az ukrán haderő olyan (elsősorban páncéltörő és légvédelmi) képességek birtokába jusson, amely komoly veszteségekkel fenyegetne egy további orosz előrenyomulás esetén.

 Ehhez olyan csúcstechnikát jelentő, de egyszerűen, rövid kiképzéssel biztosan és eredményesen üzemeltethető fegyverrendszerek átadását jelentené (elvben persze), mint amilyen az FGM-148 Javelin irányított páncéltörő rakéta, melyből 2002-ben Litvánia vásárolt be (a készleteket pedig egy 2014 októberi bejelentés szerint tovább bővítik),  a konfliktusban erősen érintett Észtország pedig tavaly vásárolt 350 darabot. Emellett égetően szükséges lenne modern, vállról indítható légvédelmi rakétákra, hiszen az orosz hadviselés alapvetően változott meg - ami azonban a legnagyobb csodálkozásomra nem igazán szivárgott át a tömegmédiába.

 Azt, hogy Oroszország nem csak politikai és diplomáciai, hanem konkrét katonai segítséget is ad, már régen nem számít vitatott kérdésnek, legfeljebb az orosz állami médiában vagy az orosz szakszolgálatok által ellenőrzött, befolyásolt külföldi csatornákon, weblapokon. Amikor olyan járművek, fegyverrendszerek jelennek meg a kelet-ukrajnai fronton, amelyek kizárólag az orosz haderőnél álltak (néha még csak nagyon kis számban) hadrendbe, nehéz is lenne tagadni az orosz direkt katonai beavatkozást. Akár tetszik, akár nem, a féloldalas proxyháború már régen tart, még akkor is, ha ezt az EU politikai vezetése - érthető okokból - nem hajlandó elismerni.

 Az orosz segítségnek köszönhető a kialakult haditechnikai fölény is. Önjáró tüzérségi és hatékony csapatlégvédelmi eszközök, modern harckocsik, robbanásbiztos gumikerekes szállítójárművek, távolról irányított repülőgépek, elektronikai felderítő és zavarórendszerek, titkosított kommunikációs eszközök - észre kell venni, hogy Oroszország egészen más minőségű hadviselést folytat Kelet-Ukrajnában, mint amit akár 2008-ban Grúziában lehetett látni. Ha az ember elegendő és kellően sokszínű forrást olvas a fronton történtekről, összerakható a kép. Ma már megszokottnak számít, hogy mint minden rendes, modern haderőben,  az orosz fél a felderítéshez a megszokott HUMINT/SIGINT mellett "drónokat", a becsapódó lövedékek röppályából a tűzmegnyitás helyszínét meghatározni képes tüzérségi radarrendszereket, modern tűzvezető rendszereket használ. Helló, ott is beköszöntött a XXI. század. Úgy gondolom, nem lenne szabad lebecsülni ennek jelentőségét.

 Az sem mindig segít, ha csúcstechnika kerül ukrán kezekbe: az általában igen jól értesült bmpd.com szerint például az első három LCMR (könnyű radarrendszer, mely az érkező aknavető-lövedékek röppályáját figyeli és számítja ki) rendszerből az első még szállítás közben súlyosan megrongálódott, kijavítása komoly összegeket emésztene fel. A második pedig hamarosan orosz tüzérségi támadás áldozata lett, mert az ukrán katonák azt egy tüzérségi üteg mellett állították üzembe - ha igazak az értesülések. Azt azért tegyük hozzá, hogy az ukrán haderő legatyásodását és jelenlegi képességeit az ország saját magának, saját vezetőinek köszönheti.

 Kérdés az, hogy az ukrán hadsereg mennyire megbízható? Ki jelent kinek, kinek vannak máig élő orosz kapcsolatai, tartótisztjei? Kinek a kezébe kerülnének a modern, nyugati rádiók, fegyverek, éjellátók és ezek nem landolnának-e kicsit később néhány száz kilométerrel Keletre? Az ukrán elhárítás is ezernyi gonddal, beépített orosz hírszerzővel küzd, nem várható el tőle az ukrán haderő megbízható, teljes szűrése.

 Természetesen komoly szerepe lehet a megfelelő mennyiségben átadott, egyéb katonai felszerelésének is. Modern éjellátó szemüvegek, kamerák, kevlársisakok, kerámiabetétes repeszálló mellények, IFAK-ok, számítógépek, titkosított hang- és adatkommunikációs eszközök, tábori kórházak, egyenruhák, bakancsok és taktikai kesztyűk: minden, ami egy modern lövészkatona felszereléséhez szükséges. Számos híradás szól arról, hogy az elégtelen egészségügyi ellátás miatt nagyok az ukrán veszteségek: ezt politikai kockázatok nélkül lehetne segíteni tábori kórházakkal, orvosokkal, nővérekkel, egyéni egészségügyi felszerelésekkel, páncélozott sebesültment jrművekkel.

 Az is tisztán látszik, hogy a nyugat-európai NATO-tagországoknak jelenleg esze ágában sincs fegyverszállításokkal segíteni Ukrajnát. A hivatalos álláspont szerint egyrészt a fegyverszállítások eszkalálnák a jelenlegi helyzetet, amit minden áron el kell kerülni az emberek további szenvedése miatt, másrészt úgysem tudna Ukrajna ellenállni az orosz hadseregnek, harmadrészt nincs katonai megoldás, csak politikai. Természetesen érthető, hogy az Oroszországgal, az orosz piaccal elsősorban üzletelni kívánó nyugat-európai országok a legszívesebben az egész dolgot lezárnák, vigye Putyin a Krímet, a Donbassz maradjon bizonytalan státuszban, csak ne lőjenek, inkább üzletelni kellene.  

 Nyugat-Európa, az EU, csak úgy, mint a Balkánon kirobbant háborúk esetében, képtelen kezelni egy aktív fegyveres konfliktust, saját határai mellett, a földrajzi Európán belül. Ezt pontosan tudja Vlagyimir Putyin is, így ennek megfelelően tudja irányítani a számára megfelelő módon az eseményeket.  Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy aránylag hamar kialakul egy szárazföldi összeköttetés a Krím. a Donbassz és Oroszország anyácska között, Ukrajna (volt) tengerpartján, Mariupol-Berdjanszk-Melitopol mentén, északra rátámaszkodva a Dnyepr-folyóra, mint természetes védvonalra. Katonai repülőtereknek ott van az újjáépíthető Donyeck (UKCC) és Berdjanszk (UKDB) is, a Krím már elfoglalt légibázisai mellett.

A területre több orosz "békefenntartó" bázist telepítenék, 2015- decemberében névszavazás,  majd egy gyors orosz alkotmánymódosítás: ez a terület szabad akaratból az Orosz Föderáció tagja. És ki merné Oroszország szárazföldi területét megtámadni?

 A Washington biztonságpolitikai előadásain, konferenciáin eltöltött hónapok után nem látok okot arra, hogy akár jövő héten Minszkben, akár később olyan, a valóságban is működő diplomáciai megoldást lehessen elérni, amely akár csak a kelet-ukrajnai területek rendezését (értsd: az orosz haderő és nehézfegyverzet visszavonása a területről Oroszországba, a helyi ormányellenes erők leszerelése, az ukrán közigazgatás visszaállítása, valamilyen fokú, mindenki által elfogadott és betartott autonómia bevezetése ) elérné. Miért kellene ebbe a katonailag egyértelműen sokkal erősebb, offenzívában lévő, egyre újabb területeket elfoglaló, Oroszország támogatta erőknek akár csak az előző, hivatalosan elfogadott minszki egyezményt betartani? A Krímről gyakorlatilag ma már senki nem beszél (se az előadásokon, se a nyilvánosságra hozott tanulmányokban, cikkekben), veszteség, így járt Ukrajna. Meg egyáltalában is így járt...