Az elmúlt hónapok (szerintem) egyik legjobb előadását látogathattam meg a "Center of Global Interests" kutatóintézetben. A "Russia Today: Evaluating the Russian Media Environment in 2015" nevet kapott rendezvényen David Satter, a Szovjetunióból (talán) utolsónak, majd Oroszországból elsőként kitiltott amerikai újságíró (WSJ) és Jill Dougherty, a CNN volt moszkvai irodavezetője beszélt.

Kettejük közül a kitiltás miatt csak Jill Doughertynek vannak friss, saját emlékei Moszkváról: véleménye szerint egyre sötétebb a hangulat a városban. Az orosz, kormányirányítás alatt álló, professzionális eszközökkel operáló tömegmédia elérte a kívánt hatást. A "zemberek" szerint a bajok forrása "a Nyugat", amely a szankciókkal csak Vlagyimir Putyin megbuktatását és Oroszország elnyomását kívánja elérni. Ez a vélekedés nagyon széles körben elterjedt.

Dougherty több területre választotta szét az orosz médiát. A belföldi fogyasztóknak szóló média ugyan egyértelmű, központi irányítás alatt áll, de igen élénk, nem hivatalos médiavilág is kialakult. A tapasztalat szerint minél kisebb egy médium (rádió, nyomtatott vagy webes újság, portál), annál szabadabban működhet. A kormány csak akkor lép közbe, ha az adott médium érezhető befolyásra kezd szert tenni, ekkor a központi ellenőrzés is megérkezik. Oroszország azonban még mindig nem Kína, nincs totális ellenőrzés, az orosz értelmiség tud válogatni a hírforrások között, tud nem állami csatornákon keresztül tájékozódni.

A külföldre szóló orosz média természetesen szintén kormányellenőrzés alatt áll. A célja elsősorban a környező országok orosz anyanyelvű lakosságainak elárasztása moszkvai propagandával (nahát, információs hadviselés, nem szép dolog - Trau). Ennek megfelelően az előállított tartalom fő célja jelenleg az Ukrajna ellen indított orosz műveletek, a Krím-félsziget és a délkelet-ukrajnai területek elfoglalásának megindoklása, azok helyességének megkérdőjelezhetetlen ténnyé formálása. Ez főleg a balti államoknak jelent komoly problémát, ahol a szintén jelentős arányú orosz anyanyelvű lakosság komplett, orosz nyelvű alternatív világképet kap 0-24 órában.

Külön kategóriát érdemel Dougherty szerint a Russia Today (barátoknak csak RT) csatorna. Az újrabrand-elt csatorna teljes mértékben az orosz kormány céljait valósítja meg, professzionális eszközökkel, angolul., angolul beszélőknek. Nemzetközi fókusz, egyre kifinomultabb, profi megoldások alkalmazása, egyre nagyobb siker. Rengeteg plakátjuk van itt Washingtonban is, teszem hozzá.

A sikeres propagandához azonban kellett egy jól kommunikálható üzenet. A Szovjetuniónak volt ilyen: a kommunizmus, a munkáshatalom, a "Világ proletárjai egyesüljetek!". Ezek azonban a Szovjetunióval együtt eltűntek, s utána hosszú ideig nem volt értékelhető üzenete az orosz kormánynak, igaz, pénz sem volt a propagandára. Ez változott meg Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésével. Az orosz hatalom ezután egy nacionalista alapokon álló ideológiát rakott össze. Nemzeti célok meghatározása: kik vagyunk? Mit akarunk?Nagy-Oroszország, Novaja Russzia, a II. világháborús áldozatok és győzelem felhasználása, Russzkij Mir - eszköz minden, ami a nemzeti érzéseket táplálja.

Ma már az orosz ideológia egyre konzervatívabb, minden mást kizáró, elzárkózó ideológia. Alapvetés: Oroszország különleges ország, az orosz civilizáció egyedi civilizáció. Európa elveszett, Nyugaton minden korrupt, ehhez képest Oroszország az erkölcs központja. Oroszország ugyan különleges, de ezt - ellentétben az Egyesült Államokkal - nem próbálja ráerőszakolni másokra (azért erről a környező országokban tudnának mesélni - Trau). Ennek megfelelően az orosz propagandában, így a tömegmédiában csak és kizárólag negatív színben jelenhet meg az Egyesült Államok. Ellenben Oroszország minden együttérzése az "amerikai kisembereké": ennek megfelelően a RT is számos anyagot közöl a pennsylvaniai repesztéses olajkitermelés (fracturing) ellen küzdő helyi amerikaiakról például.

A 2013-ban "legalább öt éves időtartamra" Oroszországból kitiltott David Satter szerint fontos, hogy tisztázzuk: mi a cél, a szándék a orosz politika és az ezzel szorosan összefüggő orosz propaganda mögött? Véleménye szerint ugyanis nem a Szovjetunió vagy az ahhoz fogható "orosz nagyság" visszaállítása, a környező országokban élő orosz anyanyelvűek védelme a cél. Egyszerűen egy bűnözőcsoport próbálja biztosítani magának azt, hogy demokratikus keretek között soha ne legyen leváltható, elzavarható. Az eszközök egyike a háború, melyet Ukrajnában már csak egy sokszor látott megoldásként alkalmaznak jelenleg. Ha Moszkvában gond van, máshol háború fog kitörni, tette hozzá Satter. 1994-ben a népszerűtlen, súlyos belpolitikai és gazdasági problémákkal, a reformok megfeneklésével küzdő Borisz Jelcin idején az elnököt körbevevő tanácsadó azt gondolták, hogy egy gyors csecsenföldi győzelem segíthet. Az első csecsenföldi háború azonban orosz kudarccal végződött. Következő probléma: a leköszönő Jelcin és családjának védelem, az igazságszolgáltatással szembeni érinthetetlenség megoldása? Háború, ismét Csecsenföldön, melynek a mai napig kérdéses hátterű moszkvai lakóház-robbantások adtak indokot. 2008-ban, amikor Putyin visszatér az elnöki hatalomban, bizonyítania kell az ígért kemény kezet, megmutatva, nem terjeszkedhet a NATO büntetlenül: a NATO-tagságra készülő, Nyugat felé forduló Grúzia elleni háború (bár ennek okait és körülményeit is sokféleképpen látják - Trau).    

Ebbe a sorba illeszkedik be a 2013-ban kezdődött Ukrajna elleni háború is David Satter szerint. A már említett bűnözői csoport és célja azonos volt az ukrán vezetésével: leválthatatlanság a jogállami keretek között. Ezt a helyzetet csak spontán felkeléssel lehet "felülbírálni", mint ahogyan a Majdanon is láttuk.

Oroszország vezetése a bekövetkezett, rossz ukrán példa megismétlődésétől tartott Moszkvában is. Éppen ezért jelentett remek alkalmat az ukrajnai orosz beavatkozás a lakosság figyelmének elterelésére az ország problémáiról, azok gyökereiről. Pedig nehéz volt korábban arra gondolni, orosz-ukrán háború következhet be, hiszen a két ország kapcsolata mindig is szoros volt, közös a múlt is. Sok családban voltak és vannak ukrán rokonok, felmenők, gyakori a vegyes házasság is. Satter szerint azonban nem is példátlan az államilag irányított propaganda miatt kitörő háború egymással szoros kapcsolatban élő népek között. Ruandában is hasonló történt, s ebben a lakosság alapvető tájékozódási forrását jelentő Radio Rwanda szerepét, gyűlöletkeltő csatornaként működését nem lehet alábecsülni. Satter szerint sosem szabad alábecsülni a célzott propaganda, a sovén, nacionalista érzelmek felkorbácsolásának eredményét. Európa, 1930-as évek Németországa is felhozható, mint példa.

Az országból kitiltott, de orosz barátaival szoros kapcsolatot ápoló David Satter szerint azonban az orosz propaganda korántsem olyan sikeres, mint hinni szeretnék Oroszországban vagy ahogyan gondolhatnánk. Az orosz "egyszerű emberek" is pontosan tudják, hogy a hatalom a bűnbandákhoz, tolvajokhoz került, még helyben, a városokban, településeken is. A lakosság régi hagyománya a hivatalos kormánypropagandán túli gondolkodás, a sorok közötti olvasás. Az orosz történelem is arra tanítja őket, hogy mindig a tolvajok a legnagyobb képmutatók. Ezért nem is hisznek igazából a kormánypropagandának. 

Éppen ezért lehetne eredményes lépéseket tenni a kormánypropaganda ellen. Igaz, ez nem lesz könnyű, tette hozzá az újságíró. Mivel az orosz lakosság túlnyomó többsége a televízióból tájékozódik, így olyan orosz nyelvű, profi TV-adásokat kell készítetni, melyek célzott üzenetekkel, az interneten is elérhetően kerülnének az orosz közönség elé. Őszinte, profi, értékvezérelt érthető ellenpropagandát kell végezni. Bezsélni kell arról is, mi az oka az Oroszország ellen elrendelt szankcióknak, s mik a következményei. Mi történik Oroszországban?

Az orosz viszonyok tényszerű bemutatását, az orosz intellektuális elit erősítését tartja fontosnak Satter. Ez a kis létszámú réteg is érhet el komoly eredményeket: a peresztrojka is egy szűk körű csapat munkájának eredménye (mondjuk pont a peresztrojkának azért nem mindenki lelkesedik manapság Oroszországban - Trau). Oroszország sosem képes gyorsan változni ugyanakkor sosem olyan stabil, mint amilyennek kívülről látszik.

Jill Dougherty szerint van esély az orosz közvélemény megváltoztatására. 3-4 évvel ezelőtt az orosz lakosság és az orosz TV-k is apolitikusak voltak, szokásos kereskedelmi televíziózás folyt. A cél az volt, hogy ne zavarja meg semmi a fejlődést, a gazdasági növekedést, a kormány tevékenységét. Ezt rúgta fel a Kremlin, a TV-csatornákat fokozatosan nacionalista politikával átitatva. A Szovjetunió felbomlását követően is sokan a Nyugatot hibáztatták az oroszokra szakadt  nehézségekért, de ezt csak a Putyin-kormány aktivizálta, felhasználva saját propagandájának erősítésére.

Külön érdemes megemlékezni a II. világháború felhasználásáról. A mai fiatalok számára is fontos téma a fasiszta Németország támadása, a szenvedéstörténet, s pontosan ezt használja ki az állam i propaganda is. Az ukránok fasiszták, s a fasizmushoz csatlakozó érzelmi töltetet használják ki arra, hogy minden, a kormány propagandájával ellentétes véleményt tarthatatlanná, illegitimmé tegyenek. Aki ugyanis tagadná vagy csak megkérdőjelezné, hogy az ukránok valóban fasiszták-e, az magát a fasizmust tagadja, egyben tagadja a II. világháborús orosz veszteségeket, a szenvedéseket is. "Az orosz kormány csak az emberek fejében lévő paneleket, előítéleteket használja fel. Leveszi őket a polcról és profi módon használja fel", tette hozzá Dougherty. Ilyen panelek még az oroszok különlegessége, s az ezt felismerő Nyugat elnyomási kísérletei is.

David Satter megjegyezte: normális társadalomban éppen a kormány az egyik legnagyobb hír- és információforrás, amiből egy újságíró dolgozik. Oroszország ma ebből a szempontból teljesen másképp működik: mindenhonnan csak a hivatalos propaganda érhető el, bárkit kérdezne az újságíró, bárki ülne a kamera elé nyilatkozni. Csak a pártvonal létezik hivatalosan, s persze minden állami hírforrás is csak a propaganda céljainak megfelelő anyagokat továbbít, ad ki. A kormány teljes információs hatalomra, monopóliumra törekszik.

Jill Dougherty szerint fontos különbség, hogy míg a Szovjetunió külföldi propagandája csak a szocialista országokban, illetve Afrikában és Közép-, illetve Dél-Amerikában volt hatékony, addig a mai, angol nyelvű, profi adásokkal képernyőre kerülő RT már a Nyugaton és az Egyesült Államokban is működőképes, akár a hibrid hadviselés részeként is. Ennek megfelelően lenne szükség egy amerikai stratégiai válaszra. Ehhez a megfelelő pénzügyi és szervezeti kereteket is biztosítani kell.

Satter szerint a médiazaj ma nagyon nagy, nagyon sokféle hírforrás ömlik a médiafogyasztókra Oroszországban és máshol is. Ezt használja ki a  RT is: könnyen érthető, emészthető, profi világképet kínál a "megfáradt médiafogyasztóknak". Ugyanakkor az orosz propaganda sebezhető. Ehhez azonban magas szintű újságírói munkával, professzionálisan összerakott, orosz nyelvű tartalom kell. Olyan értékeket kell képviselni, melyeket az orosz médiafogyasztók is megértenek, elfogadnak, fontosnak tartanak.

Érdemes lenne valahogyan azt is kihasználni, hogy az orosz embereknek egyre több ismerőse, családtagja, rokona él és dolgozik Nyugaton, az EU-ban vagy az Egyesült Államokban. Rajtuk keresztül lehetne bemutatni, hogyan élnek az emberek Nyugaton, hogyan működnek a társadalmak. Ma erről nincs független, orosz nyelvű, hiteles hírforrás.