Ilyen az, amikor a bakancsot és a terepgatyát zakóra és fehér ingre cserélem.

Washington zakóban

Washington zakóban

"Do More!"

2015. március 05. - TrauUSA

Vége a nyaralásnak (azaz telelésnek), irány a mindennapok szorgalmas munkája. Arccal a front felé!

A Cato Institute március 4-n rendezte meg a "The Future of NATO and the Transatlantic Security Framework" nevet kapott eseményét, amely szerintem az utóbbi hónapok talán legszórakoztatóbb, pezsgő vitája volt, köszönhetően a résztvevőknek (Doug Bandow, Senior Fellow, Defense and Foreign Policy Studies, Cato Institute; James Goldgeier, Dean, American University School of International Service; and François Rivasseau, Deputy Head, Delegation of the European Union to the United States). Elsősorban Bandow néha már-már cinikus megjegyzései és Rivasseu hamisíthatatlan francia-európai érvei fűszerezték a másfél órás beszélgetést.

A beszélgetés során egyetlen állításban volt teljes az összhang: a NATO-nak vissza kell térnie a gyökereihez, az eredeti feladatához, a tagállamok katonai védelméhez. Bár ebben mindhárom előadó maximálisan egyetértett, az "elmúlthúszév" és a bővítések, illetve az EU-NATO-USA együttműködés jelenének és jövőjének értékelésében már előkerültek a markáns különbségek. S volt még egy pont, amit mindenki elismert: a NATO európai tagállamok mélyen a szükséges szint alatt költenek saját védelmükre, így az Egyesült Államoktól függenek, valós önálló védelmi képességgel nem rendelkeznek.

James Goldgeier véleménye szerint a NATO-nak határozottan, akár erővel is ki kell állnia az 1990 utáni európai biztonsági helyzet fenntartásáért. A NATO-bővítések ellenzői szerint érthető, hogy Oroszország fenyegetésként élte meg a katonai szövetség Kelet felé terjeszkedését, nem volt más választása, mint a grúziai, majd ukrajnai orosz támadásokat megindítani. Ezzel ellentétben a NATO és az EU bővítése nyugalmat, biztonságot hoz még az Oroszországgal is határos országokba is, így a folyamatnak (melynek lehetőségei Oroszország előtt is nyitva állnak) Moszkva is nyertese lehetne.

Ehhez képest Vlagyimir Putyin orosz elnök a háborút, a befagyott konfliktusok előállítását választotta. "Ami nekünk fenyegetés, az Putyinnak lehetőség", tette hozzá Goldeiger. A konfliktusok segítségével Oroszország megakasztja az érintett országok EU-s és NATO-s csatlakozási folyamatát.

Az ukrán területek orosz megtámadása és elfoglalása megmutatta: nem működik a békés bővítés politikája. Kiderült az is, hogy jelenleg nincs működő biztonsági stratégiánk a NATO és Oroszország között lévő országok számára. Nagyobb biztonságot kell nyújtani a NATO keleti tagországainak, elsősorban az orosz ajkú lakossággal rendelkezőknek, hogy ne féljenek Oroszországtól. Ez egyben a NATO szárazföldi erőinek Keletre, az új tagállamok területére átcsoportosítását is jelenti. Ukrajna megtámadása után már nem tekinthető érvényesnek az 1997-es párizsi egyezmény (Founding Act on Mutual Relations, Cooperation and Security between NATO and the Russian Federation signed in Paris, France) megkötése, melyben a NATO elállt az új tagállamok területére állandóan ott állomásozó szövetséges erők telepítésétől. Ezt a korlátozást "kidobhatjuk az ablakon" az orosz invázió után, jegyezte meg Goldgeiger.

A szövetséget egyben a kiüresedés is fenyegeti. Ennek oka a tagállamok védelmi költségvetéseinek állapota. Itt Nagy-Britannia került elő: James Goldgeier érezhetően ki volt akadva a brit védelempolitikára. Véleménye szerint a nagy-britanniai haderő, a képességek csökkentése (gondolhatunk itt példádul a nyom nélkül megszüntetett merev szárnyú tengeralattjáró-vadász képességre, melynek eltüntetése egy szigetországtól több, mint sajátos), különösen nagy kihívást jelent mind a NATO, mind az Egyesült Államok számára.

Doug Bandow szerint az amerikai "pivot", azaz az Ázsia felé fordulás fontos prioriztizálási kérdéseket vet fel. A II. világháborút követen mindig is Európa volt a legfontosabb, itt várták a háborút, az erőforrásokat ide koncentrálták. A hidegháború lezárulta után jött csak képbe Ázsia, egyetlen komoly kihívóval, Kínával. Az Egyesült Államok ma nem rendelkezik végtelen erőforrásokkal, így egyensúlyoznia kell. Ha pivot és Ázsia, akkor csökkenő szerepvállalás Európában.

Ez viszont azt jelenti, hogy a NATO európai országainak saját magát kell(ene) megvédenie. Ez a feladata amúgy is a NATO-nak, ezért hozták létre és az 50-es, 60-as években még ezt tudták is. Az amerikai, a Szovjetunió és a Varsói Szerződés ellen védő pajzsot ekkor még csak ideiglenesnek gondolták. Valahogy mégis így maradt, egészen a mai napig.

Az EU infrastrukturálisan, katonailag és gazdaságilag is sokkal erősebb, mint Oroszország. Ezzel együtt is súlyos lemaradásban van a védelmi költségvetés területén és ez igaz az új, kelet (közép)-európai tagországokra is. "Amerikai csapatokat akartok az országotokba? Tegyetek többet! 2 százalék alatti védelmi költségvetés? Tegyetek többet! Miért kell az Egyesült Államoknak saját adósságát növelni ahhoz, hogy Európát megvédje? Miért nem akar Európa költeni saját biztonságára?"  Bandow külön kiemelte a német védelmi kiadások csökkentését, mint rossz példát: Európa legversenyképesebb és legstabilabb pénzügyi helyzetben lévő országa is 1,4 százalékra csökkentette saját GDP-arányos védelmi kiadásait az elmúlt évek során. Bárki bármit ígér, bármilyen konferenciát rendeznek, bármilyen felajánlások hangzanak el, Európa nem költ többet védelmi képességeire. Majd jön az USA és megvéd minket... "Oroszország ugyanakkor nem jelent komoly veszélyt az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, tette hozzá az előadó - ez egyben jelzés is volt a "megvédés" korlátaira.

Ukrajnával kapcsolatban Bandow kijelentette: egy nagy katyvasz az egész. Ukrajnának egy erős hadsereggel, atomfegyverekkel és határozott véleménnyel rendelkező szomszédja van, Oroszország. Kérdés, hogy az Egyesült Államok szembe akar-e menni vele? Mi a saját, nemzeti érdeke az ukrán krízissel kapcsolatban?

Doug Bandow egyértelműen nem nagy rajongója a NATO-bővítéseknek, még az 1999-es, Magyarországot is magába foglaló körnek sem. Véleménye szerint a több tagállammal a NATO nem erősebb, hanem gyengébb lett. "Az új tagországok nem biztonságot, hanem bizonytalanságot, konfliktusokat, rossz szomszédságot hoztak."

François Rivasseau szerint az EU-ra három biztonságpolitikai kihívás vár Az első Kína erősödése, növekedése, mely hosszú távú biztonságpolitikai fenyegetést jelent.

A második: újjáéledt a klasszikus orosz fenyegetés is, mely jelenleg a leglátványosabb. Az EU számára ez súlyos, de nem létfontosságú fenyegetést jelent. Ukrajnával kapcsolatban érdemesnek tartotta megjegyezni, hogy Oroszország alig néhány százaléknyi területet szerzett csupán meg, míg egy évvel ezelőtt még egész Ukrajnát a markában tartotta - tehát tulajdonképpen az erősen oroszellenessé vált Ukrajnával még veszített is.

A harmadik kihívás az EU-ba áramló, a válságövezetekben tapasztalatot szerzett harcosok kérdése. Az EU-n belül ezt sokan létfontosságú problémának látják. Líbia csak a jéghegy csúcsa, a probléma ennél sokkal szélesebb körű, figyelmeztetett Rivasseau. Az egyre nagyobb számban érkező menekültek között is meghúzódhatnak a veszélyt jelentő személyek. "Svájctól keletre az oroszoktól, délre és nyugatra Líbiától, a harcedzett visszatérőktől félnek".

A védelmi költségvetések kérdésére kitérve a francia diplomata szerint nem az Egyesült Államok és az EU közötti különbség jelent igazán nagy problémát, hanem az egyes tagállamok költségvetései között meglévő különbségek. De nem csak az egyes védelmi tárcák forrásai különböznek markánsan, de még egységes képet sem sikerült még kialakítani az EU-t fenyegető veszélyekről. Nincsenek közös stratégiai elképzelések sem. Ennek megfelelően nem lehet mivel érveli az európai szavazópolgároknak, akkor, amikor azt mondaná a politika: szükség lenne több pénzt költeni a haderőre. Nem sikerült eddig azt sem elmagyarázni az EU-államok (szavazó)polgárainak, hogy az Unió nem csak pénzt és piacot jelent, hanem közös védelmet is. Hiányzik az EU-n belüli költséghatékonyság, racionalizálás: "22-féle helikoptert használunk a fegyveres erőknél", mutatott rá egy problémás területre François Rivasseau.

A francia diplomata szerint a további NATO-bővítés helyett az 5. cikkelyre, az egyes tagországok önvédelmét támogató közös védelemre kell koncentrálni. Ehhez kell biztosítani a szükséges anyagi erőforrásokat, eszközöket.

 A kérdés-felelek részben ismét előkerült a NATO-bővítések ügye. Nincs EU-bővítés NATO-bővítés nélkül, ez utóbbi adja a bővítéshez szükséges biztonsági garanciát. Sikeresnek kell tekinteni az eddigi NATO-bővítést is, hiszen enélkül még nagyobb lenne a NATO és Oroszország közötti "szürke zóna" (benne Magyarországgal, jegyzem meg), nem csak Ukrajnáról lenne szó, mint most.

Az amerikai újraegyensúlyozás, a pivot csak akkor lehet sikeres, ha Európa erős és önálló lesz, ha képessé válik saját biztonságának megteremtésére és fenntartására. Az 1945 utáni világrend fenntartása, úgy az ukrajnai ukrán-orosz háború az Egyesült Államok számára nemzetbiztonsági szempontból is fontos, nem csupán Kínára koncentrál.

Az Ukrajnának esetleg szállítandó fegyverekkel kapcsolatban felmerült a kérdés: képesek lennének a katonai segítséget hatékonyan felhasználni (Debalcevében az ukránok egy komplett, az Államoktól segélyként kapott LCMR tüzérségi radarrendszert hagytak ott, szállítóládákba csomagolva)? A panelisták véleménye szerint sokkal inkább pénzügyi, gazdasági segítségre van szüksége Ukrajnának, hogy egyáltalán egyben maradjon a kormány, az ország. Emellett persze minél nagyobb árat kell fizettetni Oroszországgal is, az elkövetett agresszióért cserébe. A szankciók az IMF számításai szerint sokkal keményebb gazdasági károkat okoztak és okoznak Oroszországnak, mint amit a tervezés során előre láttak. A jelenlegi számítások szerint 2015 decemberétől nem tudja Oroszország finanszírozni az ukrajnai beavatkozását, ha az orosz gazdaság és költségvetés szerkezete változatlan marad. Ebben persze óriási segítséget ad az olajár tartós gyengesége, így az orosz olajbevételek elmaradása is. Az olajár zuhanása, a rosszul szervezett és vezetett orosz gazdaság, a szankciók együttesen fejtik ki negatív hatásukat Oroszországra.

A követlen katonai beavatkozás kizárt. "Az élet nem fair. Ki akarna meghalni Kijevért? Ki áldozna fel bármit is Ukrajnáért?" - már ami a NATO-tagországok lakosságát, hadseregét, politikusait illeti.

Az Ukrajna ellen elkövetett orosz támadás és a Budapesti Memorandum ellenére elmaradt katonai segítség viszont üzenet is Iránnak, Észak-Koreának: papírlapnak nem hiszünk. Ez megnehezíti a nukleáris leszerelés ügyét is a jövőben, hiszen kézzel fogható figyelmeztetést jelent más országoknak, melyek saját nukleáris erejükről vagy atomfegyver-fejlesztési programjukról mondanának le.

A bejegyzés trackback címe:

https://washingtonzakoban.blog.hu/api/trackback/id/tr537244695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása