Bill Hayton, a „The South China Sea: The Struggle for Power in Asia” című kötet szerzője, a BBC munkatársa (tudósítóként dolgozott Vietnamban és Myanmarban is) meglehetősen alaposan járta körül a címben emlegetett kérdést. Az egy órás előadás végére konkrét választ nem sikerült találni, az viszont itt is nyilvánvalóvá vált: akinek több hadihajója és repülőgépe lesz a térségben, azé a valódi fennhatóság.
Érdekes volt beülni a terembe, hiszen a döntően ázsiai származású érdeklődők között volt, aki Japánból, Kínából, Tajvanból, vagy éppen a Fülöp-szigetekről érkezett. Így, az előadás menetének megfelelően mindig máshol voltak összeráncolt homlokok és széles mosolyok. Bill Hayton ugyanis országról országra haladva próbálta felkutatni, hogy a történelem során mikor merült fel bármiféle kapcsolat is a Spratly-, a Paracel-szigetek és a környék más aprócska szigeteivel, zátonyaival kapcsolatban.
Nos, a kutatásai szerint a legelső, a fennhatóság kinyilvánításával kapcsolatos írásos bizonyíték 1877-ből ismert, méghozzá Nagy-Britanniával kapcsolatban. 1877-ben a Labuan-szigeten működő brit közigazgatás adott engedélyt üzletemberek egy csoportjának, hogy kitűzzék a brit zászlót a Spratly-szigeteken és a közeli Amboyna Cay-en, ahol guanót (trágyaként használt, foszfátban igen gazdag madárürüléket) akartak bányászni.
A szigetvilág első, valódi, többé-kevésbé állandó vendégeiként a „tengeri cigányok” néven is ismert Nusantao Badjao, Orang Laut, Dan Jia) népcsoportot lehet megnevezni. A teljesen vízen élő, ott lakó, kereskedő népcsoport vélhetően évszázadok óta járta a szigeteket, csak éppen nem alapítottak rajtuk településeket.
Saját állítása szerint Kína legdélebbi pontja a Borneó szigetétől nem messze fekvő Zēngmǔ Ànshā (James Shoal), ami nem más, mint a tenger felszíne alatt 22 méterre lévő homokpad. Hogy hogyan lett ebből a kontinentális Kínához geológiai kapcsolattal fűződő sziget (legalábbis Kína szerint), az már a történelem és a nyelvészet területe. Hayton szerint Zengmu nem más, mint az eredeti James (mely név az itt hajótörést szenvedett angol kapitányra emlékeztet) fonetikus átírása mandarinra. Véleménye szerint a homokpad már csak azért sem lehet a kontinentális Kína része, mert a Dél-Kínai tenger igen mély területei választják el ezt a sekély területet a nagy távolságra lévő Kínától. A hangoztatott tulajdonjog sokkal inkább bizonytalan történelmi lábakon áll, mintsem szilárd földtani bizonyítékokon.
„A Nansha-szigetek történelmi idők óta Kína elidegeníthetetlen részét képezik,” szól a kínai verdikt. Ehhez képest az első, Shun Fêng Hsiang Sung néven ismert, 1430 körülire datált térképen, mely a kínai hajósok által követett, partközeli hajózási utakat mutatja be, nyoma sincs a szigeteknek. A mintegy 100 megtett út után rajzolt térkép alapján a kínai hajósok elkerülték a Dél-Kínai tenger középső részét, így a szigetvilágot is.
A James-zátonynál már említett 1898-as kettős hajótörés során a brit zászló alatt hajózó Bellona és a Huneji Maru hajókat kínai halászok fosztották ki. A fosztogatás miatt hivatalos brit tiltakozás érkezett a kantoni kormányzóhoz, aki azzal az érvvel utasította vissza a kártérítést, hogy a Paracel-szigetek lakatlaanok, melyek közigazgatásilag semmilyen formában sem kapcsolódnak Hainan tartomány egyetlen kerületéhez sem.
1894-95 között Japán elfoglalja Koreát és Tajvant, 1907-09 között pedig a Pratas-szigeteket. Az 1912-re megbuktatott Csing-dinasztia után a kínai köztársaság következett, melyhez kötődő hazafias szervezetek vagy személyek szinte minden évben új térképeket nyomtattak. A gyenge kínai kormánnyal szemben támasztott japán „21 követelés” felkorbácsolta a kínai nemzeti érzelmeket, amely a japán árucikkek bojkottja és az évenként megtartott „nemzeti szégyen napja” 1916-os bevezetése mellett a térképek ábrázolásain is észrevehetővé vált.
1909-ben már a kínai Guangdong-tartomány hivatalos térképén feltűnik a Paracel-szigetcsoport is, első jelzésként, hogy Kínához tartozónak tartják. Az 1912-es első, a Kínai Köztársaságot mutató térkép érdekessége, hogy az országnak nincsenek megrajzolt haátrvonalai. A Kínai Köztársaság évkönyvében publikált térkép szerint a köztársaságot illet minden olyan földterület és tenger, mely a kínai császárság idején Kínához tartozott. Vietnamot és Koreát mint volt vazallusállamukat ábrázolja. 1914, Hu Hinjie magánkiadású térképe, az „A Kínai Köztársaság új fölrdazji atlasza” címmel. Először ábrázol a Dél-Kínai tengeren keresztül húzódó kínai határvonalat, mely már a Pratas- és a Paracel-szigeteket is Kínához sorolja. A szerző szerint a térkép az 1736-1820 közötti időszakot mutatja be, nem az 1914-es állapotokat.
A Zhongua könyvkiadó 1927-ben megjelent térképe az akkori Kína területe mellett kínainak tartja az egész Dél-Kínai tengert, Malajzia teljes területével együtt, egészen a Bengáli-öböl közepéig kitolva a kínai határvonalakat. A Fülöp-szigetek „megmenekül”, de Afganisztán már nem. 1930-ban felgyorsulnak az események: egyrészt bejelentik a tengeri és szárazföldi határvonalakat felülvizsgálatát Kínában, másrészt áprilisban Franciaország több, a Spratly-szigetekhez tartozó szigetet „elfoglal”. 13-án a LA MALICIEUSE hadihajó horgonyt vetett a szigeteknél és 21 ágyúlövéssel jelezte: a terület immár Franciaországhoz tartozik. A hadihajót Cochinchina francia kormányzója küldte ide, aki hírét vette, hogy Japán a szigetvilág elfoglalására készülhet. A francia kormány ezután ugyan bejelentette igényét a szigetekre, csak éppen a szükséges papírmunkát nem végezte el, egészen addig, amíg ezeket a formális okmányokat a brit kormány nem kérte – három ével később.
1933 július 26-án a teljes Spraly-szigeteket annektálja Franciaország öt másik sziget (Amboyna Cay, Itu Aba, North Danger Reef (Les Deux Iles), Loaita és Thitu) mellett. Ez év júniusában a kínai, a tengeri és szárazföldi határvonalakat felülvizsgáló bizottság is megkezdi működését. A francia annexiót júliusban közli le a kínai média, majd Kína kormánya diplomatákat küld a térségbe, kiderítendő, milyen szigetekről is van szó, azok hol is vannak és azokkal mi is történt pontosan? A szükséges információkat, térképeket a fülöp-szigeteki amerikai gyarmati hatóságoktól szerzik be végül és meglepve értesülnek, hogy a Paracel- és a Spratly-szigetek két külön helyen vannak. Augusztus 21-én már Japán is hivatalosan tiltakozott a francia lépés ellen.
1933-ban már olyan hivatalos kínai térkép jelent meg, mely a kínai tengeré határvonalat egészen a 7 szélességi fokig tolta le, s így a frissen elfoglalt Spratly-szigetek is benne voltak. 1935 januárjára pedig a Paracel-szigetek 28, a Spratly-szigetek 96 szigetének kínai nevét felsoroló listát publikáltak, melyek véleményük szerint Kínát illetik. A lista azonban a már meglévő angol nevek fordítását vagy transzliterációját tartalmazta, nem régi, saját kínai elnevezéseket. Ekkor még a szigetvilág közepén lévő Macclesfield-pad kapta a Déli-pad (Nan’sha) nevet, azaz név szerint itt ért véget a kínai felségterületnek tartott terület. A fordítás okozta a már említett James-pad máig ható problémáját: a James-ből Zeng-mu lett, a padból Tan, azaz sziget. A tan kínai szó olyan szigetet vagy homokpadot jelöl, ami kiemelkedik a vízből, Márpedig a James-pad 22 méterre van a víz alatt. Az angol shoal pedig olyan, a vízfelszín közelébe emelkedő képződményt jelent, melyen a hullámok megtörnek. S mivel a Zeng-mu Tan szigetet jelent, így az ma is Kína része és itt van Kína legdélebbi pontja, értettem?
1935-ben újabb térkép érkezik Kínából, rajta már a kínai nevekkel ellátott szigetek, de még határvonalak berajzolása nélkül. Aztán jött Bai Meicsu, a határvonalak atyja, a Kínai Földrajzi Társaság egyik alapító tagja, az 1936-os „U határvonal” rajzolója. Ezen a térképen már egésze a James-padig húzódik az az U alakúra rajzolt határvonal, mely Vietnam és a Fülöp-szigetek partjai előtt húzódva bekebelezi az egész Dél-Kínai tengert. A hivatalos 1938-as állami térképen viszont még az U nem éri el a James-padot, felette húzódik.
A II. világháború után, 1946-tól kezdődik a zászlókitűző vetélkedés Kína és Franciaország között, de még fontosabb az a hivatalos kínai állami haditengerészeti térkép, mely a „8 pontos határvonal” nevet kapta. Itt az U alakú határvonalat nem egybefüggően, hanem 8-szor öt vonal-pont-vonal részlettel rajzolja meg, egészen a James-padig. 1946 december 12-én már fotó készül a Spratly-szigetek egyikén partra szálló kínai haditengerészeti kontingensről és persze az elhelyezett táblákról, zászlóról. A ma kilenc pontos határvonal néven ismert elképzelés ma is Kína hivatalos álláspontjának tekinthető.
A Fülöp-szigetek némi kalandorságot jelző előjáték (Cloma claim, 1956) után 1971-ben lépett és foglalta el Pagasa (Thitu), Likas, Parola, Kota, Panata, Lawak és Patag szigetét. Vietnam a az amerikaiak 1973-as kivonulása után aktivizálta magát a kérdésben, ráadásul Dél- és Észak-Vietnam egyaránt foglalt el szigeteket, néha egymással szemben. Ennek 1975-ben lett vége, Vietnam egyesítésével. Malajzia 1980 júniusától kezdett el területeket szerezni: a Swallow Reef (Layang Layang) után az Ardasier (Ubi) Reef (1986 április), Mariveles (Mantanani) Reef (1986 szeptember), Erica (Siput) Reef és az Investigator Shoal (Peninjau) 1999ben jelezte az ország birtokszerzéseit.
Kína terjeszkedett mások kárára is, akár katonai erővel: tengeri csatározás 1988-ban a Johnson South Reefnél Kína megsemmisítette a szigetet ellenőrző vietnami haditengerészeti erőket és hajóikat. Ezt látva a Fülöp-szigetek már csak diplomáciai jegyzékkel tiltakozott, amikot Kína Mischief Reef-nél több év alatt egy olyan halászoknak menedéket adó bázist épített ki, ahol ma vélhetően legalább 100 kínai tengerészgyalogos és fegyverzete teljesít szolgálatot, 130 mérföldre a Fülöp-szigetektől, bőven a kizárólagos gazdasági határ 200 mérföldjén belül.
És itt zárul is a kör: minél több haditengerészeti bázist, repülőteret épít ki az évek során Kína, minél komolyabb mélytengeri flottát állít fel, annál valószínűtlenebb, hogy bármikor is lemondana a már megszerzett szigetekről, területekről vagy újabb szigetek megszerzéséről. Nem a történelem számít, hanem az irányított rakétás rombolók és fregattok száma – itt pedig Kína egyre nagyobb előnyre tesz szert.
