Még március 31-én tette közzé az European Defence Agency (EDA) az ügynökséghez tartozó 27 európai állam (köztük Magyarország) 2013-as védelmi kiadásait összefoglaló és elemző dokumentumát. A vájtszeműeknek érdemes végigböngészni az adatokat, grafikonokat.

Bár Horvátország csatlakozásával 2013-ban 27 tagúra bővült az EDA (Dánia még mindig nem tag), 2013-ban mégis csökkent az összesített védelmi költségvetés 2012-höz képest, 0,9 százalék, így tavalyelőtt 186 milliárd EUR volt az összesített végeredmény. Érdekes megjegyezni, hogy ez volt az "utolsó békeév", mielőtt a Krím-félsziget orosz megszállásával ki nem tört az ukrán-orosz fegyveres konfliktus. És persze azt is, hogy 2006 óta minden évben megfigyelhető a csökkenés. Ennek köszönhetően 2006-hoz épest 2013 összesen 15 százalékkal kisebb védelmi költségvetést jelent, a kiesett összeg 32 milliárd EUR.
Csökkent a védelmi ráfordítás aránya mind aa GDP-hez (1,45%) és a tagállamok teljes költségvetési kiadásaihoz (2,97%) mérve.

Változott 2012-höz képest a védelmi kiadások szerkezete is. Az adatok szerint csökkent a személyi kiadásokra, illetve a kutatás-fejlesztésre és beszerzésre költött összeg, viszont nőtt a karbantartásra, műveletekre, illetve az egyéb területre (beleértve az infrastrukturális beruházásokat) fordított összeg.

Csökkent a foglalkoztatottak (egyenruhások és polgáriak) száma is, immáron egymás után a hetedik esztendőben. 1,435,693 katona és 407,245 polgári alkalmazottat "tartott el" a tagországok védelmi költségvetése, ez 0,9 százalékos,  illetve 3,6 százalékos csökkenést jelent az előző esztendőhöz képest. 2013-ban a teljes foglalkoztatott létszám 77,9 százaléka volt katona, 22,1 százaléka polgári alkalmazott.

2006-hoz képest több mint 500 ezer katonával (26 százalékos létszámcsökkenés) és közel 80 ezer polgári alkalmazottal (16 százalékos létszámcsökkenés) csökkent az összesített létszám.

Jó hír viszont, hogy 2008 óta először mérhetően nőtt az EU határain kívül szolgálatot teljesítő katonák száma (+17,2 százalék) és az egész haderőhöz viszonyított aránya (3,4 százalékról 4 százalékra) is. Hét százalékkal nőtt a külső műveletekre alkalmas katonák száma is, 481 ezer főre - ez 2006 óta a legnagyobb szám. Ezzel együtt csökkent a határokon kívüli műveletekre fordított összeg, 9 milliárdról 7,4 milliárd euróra (-17,1 százalék). Ez a 2013-as védelmi költségvetések 4 százalékát jelentette, a 2012-es 4,8 százalékhoz képest.

Úgy gondolom, az igazán izgalmas számok csak jövő tavasszal jönnek majd ki: amikor a 2014-e évet fogjuk majd így feldolgozva látni. Egészen biztosan változnak majd a számok és az arányok, bár a híreket összegezve komolyabb megugrásra a 2015-ös költségvetésben számítok. 

Azért is jó Washingtonban élni és külpollal, biztonságpolitikával foglalkozni, mert az előadásokat látogatva akár egyetlen héten belül is két, egymással teljesen ellentétes konfliktusmagyarázatba lehet belefutni. Most is ez történt, méghozzá Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok ügyében.

Az előadás címe sokat ígért: "U.S. - Russia Relations: What Went Wrong and Is There a Way Out of the Current Crisis?" A rendezvénynek a George Washington University, azon belül is az Elliott School of International Affairs adott otthont április ötödikén. Az előadó Dr. Edward Lozansky fizikus, a moszkvai American University elnöke volt.

A szovjet nukleáris fegyverkezési programban is dolgozó Lozansky 1976-ban disszidált a Szovjetunióból, azóta Washingtonban él. Családját 1981-ben hozhatta ki a Reagan-kormányzat nyomásgyakorlásának eredményeképp - ennek megfelelően a legnagyobb Reagan-hívővel találkozhattam aznap este, akit csak el lehet képzelni.

A tudós szerint az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolata a lehető legrosszabb formában van, rosszabb állapotban, mint amilyen a hidegháborúban volt. Pedig nem így indult a történet: Gorbacsov az Egyesült Államok legnagyobb, legmegbízhatóbb szövetségeseként szerette volna látni a Szovjetuniót, s ebben az akkori, Nyugat-barát, annak fejlettségét kívánó közvélemény is támogatta. A problémák gyökere azonban a neokonok győzelme, majd a NATO keleti bővítése lett. A NATO eredetileg Nyugat-Európa védelméről szólt, s ezzel semmi baj nem volt. Főleg figyelembe véve a Szovjetunió három agresszióját: 1956 Magyarország, 1968 Csehszlovákia és 1979, Afganisztán (plusz a kisebb-nagyobb proxyháborúk Vietnamtól a Közel-Keleten át Afrikáig, Közép- és Dél-Amerikáig - Trau). A NATO azonban azzal, hogy megkezdte az új, jellemzően a volt szovjet érdekszférába tartozó országok befogadását, a jelenlegi problémák okozójává vált - Lozansky szerint legalább 90 százalékban felelős. Minden a bővítésből ered: az amerikai-orosz kapcsolatok elhidegülése, az ukrajnai konfliktus.

Lozansky elmondása szerint 1989-ben egy, Mihail Gorbacsov főtitkár legszűkebb köréhez tartozó csoporttól kapott moszkvai meghívást, melynek kisebb tépelődés után eleget tett. Ekkor még a tudós szerint azt hitték Washingtonban, hogy a peresztrojka csak egyfajta ármány, tettetés vagy éppen a KGB megrendezte jelenet. A csoport viszont azt szerette volna, hogy az Egyesült Államokban elhiggyék: valóban politikai változások történnek a Szovjetunióban és ebben számítanak az Államok segítségére is.  Lozansky azt javasolta, hogy erről ne őt, hanem a legkeményvonalasabb amerikai politikai, gazdasági, értelmiségi vezetőket győzzék meg. így is történt, több amerikai csoportot is meghívtak Moszkvába.

Egy érdekes történetet szerint tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy Condoleezza Rice egyszemélyben döntötte romba az amerikai-orosz viszonyt, plusz miatta van az ukrajnai háború is. Lozansky szerint 1989 áprilisában, más személyekkel együtt George Bush elnöknél járt, ahol egy, a már említett csoportok látogatásai alapján készített jelentést nyújtottak át neki. Ebben a jelentésben az szerepelt, hogy a Szovjetunió nem élheti túl a társadalmi nyitást, a peresztrojkát, hamarosan össze fog omlani. Segíteni kell emiatt majd az oroszokat (szakmai, anyagi, szellemi értelemben is), akik ezért nagyon hálásak és együttműködőek lesznek. A tudós szerint ebbe a beszélgetésbe sétál bele az elnök Szovjetunióért és Kelet-Európáért felelős igazgatójaként dolgozó Rice, aki a küldöttséget meghallgatva naivnak nevezte a személyeket, a véleményüket és a javaslatot is, majd másokkal együtt elérte, hogy a javaslat eredmény nélkül elsüllyedjen.

Visszatérve a jelenre: mint említette, az ukrán válság (a háború szót emlékeim szerint egyszer nem használta - Trau) középpontjában a NATO-terjeszkedés áll. A NATO a balti államoktól Bulgáriáig terjeszkedve elvette Oroszországoktól az ütközőállamokat, csak Finnország, Fehéroroszország és Ukrajna maradt meg annak. Pedig a Kremlin állítása szerint Ronald Reagan is megígérte, hogy NATO-bővítés nem fog történni, igaz, mint Lozansky is elismerte, ennek semmilyen írásos nyoma nincs -  így szerződés sincs. Ennek ellenőre a bővítés miatt nem véletlen és nem is paranoia, ha "Oroszország ideges lesz".

Egyáltalán, "minek a NATO-nak 28 tagország? Minek a NATO, amikor már nincs több fenyegetés" - kérdezte a tudós. Az idősebb Bush céljai között még egy "Vancouvertől Vlagyivosztokig" húzódó, közös védelmi rendszer.  Bill Clinton amerikai elnök viszont elindította a bővítés veszélyes folyamatát, így övé a felelősség is. Lozansky George Kennan híres véleményét is idézte aki azt mondta: "Úgy gondolom, ez [a NATO-bővítés] az új hidegháború kezdete," majd "tragikus hibának" is nevezete a folyamatot.

2001 szeptember 11-e után Vlagyimir Putyin mindent megtett, amire az amerikai kormány kérte. Lozansky szerint ennek köszönhető az is, hogy "2001-ben egyetlen amerikai katona sem halt meg Afganisztánban, mert orosz kiképzésű afgánok harcoltak helyettük". (Ez mondjuk tényszerűen nem igaz, hét amerikai halott (ebből négy KIA) azért volt október 7-e és december 31-e között az iCasuaties gyűjtése szerint. - Trau). A tudós szerint volt egy amerikai kívánságlista is, melyet Richard Armitage jutatott el Putyinhoz. Ezt a listát - tanácsadói minden javaslata ellenére - az orosz elnök elfogadta és az abban foglaltakat végre is hajtatta. Cserébe a NATO-bővítés leállítására, illetve egy közösen kiépített és üzemeltetett rakétavédelmi rendszerre számított - legalábbis Lozansky szerint. "Mit kapott cserébe? Színes forradalmakat (rózsás forradalom, Grúzia, narancsos forradalom, Ukrajna, tulipános forradalom, Kirgizisztán, farmeres forradalom, Fehéroroszország - Trau), a "szabadság terjesztését" támogató Egyesült Államokat, külföldi pénzekből működő, nyugati segítséget  kapó oroszországi nem kormányzati szervezeteket, csoportokat (NGO-k), Grúzia és Ukrajna NATO-tagságának lehetőségét." 2008-ban a NATO-tagság lehetőségének megadásával "lépte át a vörös vonalat" a Nyugat Grúziában s ennek köszönhető a grúz-orosz háború is.

Lozansky szerint az Oroszország ellen elrendelt szankciók egyértelmű célja az orosz gazdaság szétzúzása. Az amerikai kormány reményei szerint ha az orosz emberek rosszabbul élnek, elzavarják majd Vlagyimir Putyint. Nem véletlen, hogy Oroszország számára ma Barack Obama az "első számú közellenség". A tudós azt sem érti, miért zavarja az Egyesült Államokat, ha Ukrajna föderális állammá alakulna át?

Ezután egy hosszadalmas idézethalmozási szakasz következett, Thomas Jeffersontól JFK-ig. A tudós szerint vannak olyan területek, ahol a két ország jól tud együttműködni, például az űrhajózás is. Szintén jó történelmi példaként került elő a II. világháború, s ennek kapcsán számos felvételt tekinthettünk meg az Elba partján kezet fogó amerikai és orosz katonákról, vagy éppen a két nemzet egymásba karoló egyenruhásainak sétájáról egy német kisváros utcáján. Ehhez képest idén május kilencedikén a meghívott nyugati vezetők közül egyedül Miloš Zeman cseh elnök megy el az európai győzelem 70. évfordulójának moszkvai ünneplésére. Az előadó nem felejtett el emlékeztetni a napokban kipattant prágai diplomáciai botrányról, melyben az elnök és az Egyesült Államok Prágába akkreditált nagykövete üzent egymásnak, több fordulóban.  

"Oroszország nem a legtökéletesebb demokrácia, de nem is a Szovjetunió!" Ráadásul "Oroszország olyan kapitalista, amennyire egy ország csak lehet", lásd egykulcsos adórendszer, s Putyin elnököt körbevevő minden gazdasági szakember is liberális, tette hozzá a tudós.

Lozansky véleménye szerint 2016-ban, az amerikai elnökválasztás után sem várható enyhülés a két ország viszonyában. Pedig kompromisszumokra van szükség. A tudós szerint ilyen lehet egy a Krím-félsziget hovatartozásáról kiírt helyi népszavazás is. Mivel Oroszország úgysem vonul vissza innen, egy újabb referendummal rendezhető lenne a helyzet, hiszen a krímiek 80 százaléka Oroszországhoz akar tartozni, bármennyi megfigyelőt is küldene a Nyugat.

A délkelet-ukrajnai "felkelők" is csak föderalizmust és kétnyelvűséget akartak, nem ők kezdték a konfliktust. "Ha Kanadában lehet kétnyelvűség, lehet föderális berendezkedés, Ukrajnában miért nem lehet", tette fel a kérdést az előadó. Ha az EU és az Államok támogatta ún. "ellenzék" nem döntötte volna meg a legitim kormányt, ma minden rendben lenne. A Krím-félsziget is még Ukrajnához tartozna, a gazdaság működne és már kétnyelvű, föderális állam lenne Ukrajna.

Lozansky szerint bár a bukaresti NATO-közgyűlésen elnapolták Ukrajna NATO-tagságának kérdését (szerintem itt összekeverte a 2008-as bukarestit a 2012-es chicagóival  - Trau), de még mindig tényként kezelhető, hogy Ukrajna NATO-tag lesz. ha kell, kiskaput kihasználva, mint amilyenek a Radosław Sikorski akkori lengyel és Carl Bilt svéd külügyminiszter kezdeményezését tartja. Véleménye szerint az ukrán EU-tagságot azért "erőltette" a két politikus, hogy annak elérése után a NATO-tagság már könnyedén elérhető legyen. Ezért "kínálták meg" Fehéroroszországot is az EU-tagsággal, s Putyin csak erre válaszolt azzal, hogy Ukrajnának választania kell az EU és az orosz vezetésű Eurázsiai szövetség között.  

Az EU különben sem akarta Ukrajnát finanszírozni, csupán 600 millió eurót ajánlott fel. Oroszország ellenben megfelelő anyagi támogatást nyújtott volna, ha Ukrajna a jövőben hozzá kötődik. Vlagyimir Putyin csak egy "üzleti ajánlatot" tett Viktor Janukovicsnak azzal, hogy vállalta volna Ukrajna anyagi támogatását cserébe azért, hogy az ország lemondjon az EU-tagságról. Emiatt buktatta meg az ellenzék Janukovicsot és tört ki később a fegyveres konfliktus.  

"Oroszország nem a Szovjetunió! Ott valóban történtek csúnya dolgok, de ha Sztálin nem lett volna, annyi szenvedés sem lett volna", tette helyre a történelmet Lozansky. Véleménye szerint a Krím-félsziget is "valószínűleg csak a részeg Nyikita Hruscsov ajándéka volt Ukrajnának", célzott az 1954-es változásokra a tudós. Oroszországra szüksége van az Egyesült Államoknak, például nincs iráni megegyezés sem orosz támogatás nélkül. Az orosz kormány minden területen nyitott az együttműködésre. Nem működik az az amerikai elképzelés, amelyik Oroszország lenyomva tartásával, izolálásával próbálkozik. Oroszország nincs elszigetelve: egyre közelebb kerül Kínához, de ott a kapcsolat Iránnal, Latin-Amerikával, a BRICS-országok és persze Csehország is. 

Az elmúlt hónapok (szerintem) egyik legjobb előadását látogathattam meg a "Center of Global Interests" kutatóintézetben. A "Russia Today: Evaluating the Russian Media Environment in 2015" nevet kapott rendezvényen David Satter, a Szovjetunióból (talán) utolsónak, majd Oroszországból elsőként kitiltott amerikai újságíró (WSJ) és Jill Dougherty, a CNN volt moszkvai irodavezetője beszélt.

Kettejük közül a kitiltás miatt csak Jill Doughertynek vannak friss, saját emlékei Moszkváról: véleménye szerint egyre sötétebb a hangulat a városban. Az orosz, kormányirányítás alatt álló, professzionális eszközökkel operáló tömegmédia elérte a kívánt hatást. A "zemberek" szerint a bajok forrása "a Nyugat", amely a szankciókkal csak Vlagyimir Putyin megbuktatását és Oroszország elnyomását kívánja elérni. Ez a vélekedés nagyon széles körben elterjedt.

Dougherty több területre választotta szét az orosz médiát. A belföldi fogyasztóknak szóló média ugyan egyértelmű, központi irányítás alatt áll, de igen élénk, nem hivatalos médiavilág is kialakult. A tapasztalat szerint minél kisebb egy médium (rádió, nyomtatott vagy webes újság, portál), annál szabadabban működhet. A kormány csak akkor lép közbe, ha az adott médium érezhető befolyásra kezd szert tenni, ekkor a központi ellenőrzés is megérkezik. Oroszország azonban még mindig nem Kína, nincs totális ellenőrzés, az orosz értelmiség tud válogatni a hírforrások között, tud nem állami csatornákon keresztül tájékozódni.

A külföldre szóló orosz média természetesen szintén kormányellenőrzés alatt áll. A célja elsősorban a környező országok orosz anyanyelvű lakosságainak elárasztása moszkvai propagandával (nahát, információs hadviselés, nem szép dolog - Trau). Ennek megfelelően az előállított tartalom fő célja jelenleg az Ukrajna ellen indított orosz műveletek, a Krím-félsziget és a délkelet-ukrajnai területek elfoglalásának megindoklása, azok helyességének megkérdőjelezhetetlen ténnyé formálása. Ez főleg a balti államoknak jelent komoly problémát, ahol a szintén jelentős arányú orosz anyanyelvű lakosság komplett, orosz nyelvű alternatív világképet kap 0-24 órában.

Külön kategóriát érdemel Dougherty szerint a Russia Today (barátoknak csak RT) csatorna. Az újrabrand-elt csatorna teljes mértékben az orosz kormány céljait valósítja meg, professzionális eszközökkel, angolul., angolul beszélőknek. Nemzetközi fókusz, egyre kifinomultabb, profi megoldások alkalmazása, egyre nagyobb siker. Rengeteg plakátjuk van itt Washingtonban is, teszem hozzá.

A sikeres propagandához azonban kellett egy jól kommunikálható üzenet. A Szovjetuniónak volt ilyen: a kommunizmus, a munkáshatalom, a "Világ proletárjai egyesüljetek!". Ezek azonban a Szovjetunióval együtt eltűntek, s utána hosszú ideig nem volt értékelhető üzenete az orosz kormánynak, igaz, pénz sem volt a propagandára. Ez változott meg Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésével. Az orosz hatalom ezután egy nacionalista alapokon álló ideológiát rakott össze. Nemzeti célok meghatározása: kik vagyunk? Mit akarunk?Nagy-Oroszország, Novaja Russzia, a II. világháborús áldozatok és győzelem felhasználása, Russzkij Mir - eszköz minden, ami a nemzeti érzéseket táplálja.

Ma már az orosz ideológia egyre konzervatívabb, minden mást kizáró, elzárkózó ideológia. Alapvetés: Oroszország különleges ország, az orosz civilizáció egyedi civilizáció. Európa elveszett, Nyugaton minden korrupt, ehhez képest Oroszország az erkölcs központja. Oroszország ugyan különleges, de ezt - ellentétben az Egyesült Államokkal - nem próbálja ráerőszakolni másokra (azért erről a környező országokban tudnának mesélni - Trau). Ennek megfelelően az orosz propagandában, így a tömegmédiában csak és kizárólag negatív színben jelenhet meg az Egyesült Államok. Ellenben Oroszország minden együttérzése az "amerikai kisembereké": ennek megfelelően a RT is számos anyagot közöl a pennsylvaniai repesztéses olajkitermelés (fracturing) ellen küzdő helyi amerikaiakról például.

A 2013-ban "legalább öt éves időtartamra" Oroszországból kitiltott David Satter szerint fontos, hogy tisztázzuk: mi a cél, a szándék a orosz politika és az ezzel szorosan összefüggő orosz propaganda mögött? Véleménye szerint ugyanis nem a Szovjetunió vagy az ahhoz fogható "orosz nagyság" visszaállítása, a környező országokban élő orosz anyanyelvűek védelme a cél. Egyszerűen egy bűnözőcsoport próbálja biztosítani magának azt, hogy demokratikus keretek között soha ne legyen leváltható, elzavarható. Az eszközök egyike a háború, melyet Ukrajnában már csak egy sokszor látott megoldásként alkalmaznak jelenleg. Ha Moszkvában gond van, máshol háború fog kitörni, tette hozzá Satter. 1994-ben a népszerűtlen, súlyos belpolitikai és gazdasági problémákkal, a reformok megfeneklésével küzdő Borisz Jelcin idején az elnököt körbevevő tanácsadó azt gondolták, hogy egy gyors csecsenföldi győzelem segíthet. Az első csecsenföldi háború azonban orosz kudarccal végződött. Következő probléma: a leköszönő Jelcin és családjának védelem, az igazságszolgáltatással szembeni érinthetetlenség megoldása? Háború, ismét Csecsenföldön, melynek a mai napig kérdéses hátterű moszkvai lakóház-robbantások adtak indokot. 2008-ban, amikor Putyin visszatér az elnöki hatalomban, bizonyítania kell az ígért kemény kezet, megmutatva, nem terjeszkedhet a NATO büntetlenül: a NATO-tagságra készülő, Nyugat felé forduló Grúzia elleni háború (bár ennek okait és körülményeit is sokféleképpen látják - Trau).    

Ebbe a sorba illeszkedik be a 2013-ban kezdődött Ukrajna elleni háború is David Satter szerint. A már említett bűnözői csoport és célja azonos volt az ukrán vezetésével: leválthatatlanság a jogállami keretek között. Ezt a helyzetet csak spontán felkeléssel lehet "felülbírálni", mint ahogyan a Majdanon is láttuk.

Oroszország vezetése a bekövetkezett, rossz ukrán példa megismétlődésétől tartott Moszkvában is. Éppen ezért jelentett remek alkalmat az ukrajnai orosz beavatkozás a lakosság figyelmének elterelésére az ország problémáiról, azok gyökereiről. Pedig nehéz volt korábban arra gondolni, orosz-ukrán háború következhet be, hiszen a két ország kapcsolata mindig is szoros volt, közös a múlt is. Sok családban voltak és vannak ukrán rokonok, felmenők, gyakori a vegyes házasság is. Satter szerint azonban nem is példátlan az államilag irányított propaganda miatt kitörő háború egymással szoros kapcsolatban élő népek között. Ruandában is hasonló történt, s ebben a lakosság alapvető tájékozódási forrását jelentő Radio Rwanda szerepét, gyűlöletkeltő csatornaként működését nem lehet alábecsülni. Satter szerint sosem szabad alábecsülni a célzott propaganda, a sovén, nacionalista érzelmek felkorbácsolásának eredményét. Európa, 1930-as évek Németországa is felhozható, mint példa.

Az országból kitiltott, de orosz barátaival szoros kapcsolatot ápoló David Satter szerint azonban az orosz propaganda korántsem olyan sikeres, mint hinni szeretnék Oroszországban vagy ahogyan gondolhatnánk. Az orosz "egyszerű emberek" is pontosan tudják, hogy a hatalom a bűnbandákhoz, tolvajokhoz került, még helyben, a városokban, településeken is. A lakosság régi hagyománya a hivatalos kormánypropagandán túli gondolkodás, a sorok közötti olvasás. Az orosz történelem is arra tanítja őket, hogy mindig a tolvajok a legnagyobb képmutatók. Ezért nem is hisznek igazából a kormánypropagandának. 

Éppen ezért lehetne eredményes lépéseket tenni a kormánypropaganda ellen. Igaz, ez nem lesz könnyű, tette hozzá az újságíró. Mivel az orosz lakosság túlnyomó többsége a televízióból tájékozódik, így olyan orosz nyelvű, profi TV-adásokat kell készítetni, melyek célzott üzenetekkel, az interneten is elérhetően kerülnének az orosz közönség elé. Őszinte, profi, értékvezérelt érthető ellenpropagandát kell végezni. Bezsélni kell arról is, mi az oka az Oroszország ellen elrendelt szankcióknak, s mik a következményei. Mi történik Oroszországban?

Az orosz viszonyok tényszerű bemutatását, az orosz intellektuális elit erősítését tartja fontosnak Satter. Ez a kis létszámú réteg is érhet el komoly eredményeket: a peresztrojka is egy szűk körű csapat munkájának eredménye (mondjuk pont a peresztrojkának azért nem mindenki lelkesedik manapság Oroszországban - Trau). Oroszország sosem képes gyorsan változni ugyanakkor sosem olyan stabil, mint amilyennek kívülről látszik.

Jill Dougherty szerint van esély az orosz közvélemény megváltoztatására. 3-4 évvel ezelőtt az orosz lakosság és az orosz TV-k is apolitikusak voltak, szokásos kereskedelmi televíziózás folyt. A cél az volt, hogy ne zavarja meg semmi a fejlődést, a gazdasági növekedést, a kormány tevékenységét. Ezt rúgta fel a Kremlin, a TV-csatornákat fokozatosan nacionalista politikával átitatva. A Szovjetunió felbomlását követően is sokan a Nyugatot hibáztatták az oroszokra szakadt  nehézségekért, de ezt csak a Putyin-kormány aktivizálta, felhasználva saját propagandájának erősítésére.

Külön érdemes megemlékezni a II. világháború felhasználásáról. A mai fiatalok számára is fontos téma a fasiszta Németország támadása, a szenvedéstörténet, s pontosan ezt használja ki az állam i propaganda is. Az ukránok fasiszták, s a fasizmushoz csatlakozó érzelmi töltetet használják ki arra, hogy minden, a kormány propagandájával ellentétes véleményt tarthatatlanná, illegitimmé tegyenek. Aki ugyanis tagadná vagy csak megkérdőjelezné, hogy az ukránok valóban fasiszták-e, az magát a fasizmust tagadja, egyben tagadja a II. világháborús orosz veszteségeket, a szenvedéseket is. "Az orosz kormány csak az emberek fejében lévő paneleket, előítéleteket használja fel. Leveszi őket a polcról és profi módon használja fel", tette hozzá Dougherty. Ilyen panelek még az oroszok különlegessége, s az ezt felismerő Nyugat elnyomási kísérletei is.

David Satter megjegyezte: normális társadalomban éppen a kormány az egyik legnagyobb hír- és információforrás, amiből egy újságíró dolgozik. Oroszország ma ebből a szempontból teljesen másképp működik: mindenhonnan csak a hivatalos propaganda érhető el, bárkit kérdezne az újságíró, bárki ülne a kamera elé nyilatkozni. Csak a pártvonal létezik hivatalosan, s persze minden állami hírforrás is csak a propaganda céljainak megfelelő anyagokat továbbít, ad ki. A kormány teljes információs hatalomra, monopóliumra törekszik.

Jill Dougherty szerint fontos különbség, hogy míg a Szovjetunió külföldi propagandája csak a szocialista országokban, illetve Afrikában és Közép-, illetve Dél-Amerikában volt hatékony, addig a mai, angol nyelvű, profi adásokkal képernyőre kerülő RT már a Nyugaton és az Egyesült Államokban is működőképes, akár a hibrid hadviselés részeként is. Ennek megfelelően lenne szükség egy amerikai stratégiai válaszra. Ehhez a megfelelő pénzügyi és szervezeti kereteket is biztosítani kell.

Satter szerint a médiazaj ma nagyon nagy, nagyon sokféle hírforrás ömlik a médiafogyasztókra Oroszországban és máshol is. Ezt használja ki a  RT is: könnyen érthető, emészthető, profi világképet kínál a "megfáradt médiafogyasztóknak". Ugyanakkor az orosz propaganda sebezhető. Ehhez azonban magas szintű újságírói munkával, professzionálisan összerakott, orosz nyelvű tartalom kell. Olyan értékeket kell képviselni, melyeket az orosz médiafogyasztók is megértenek, elfogadnak, fontosnak tartanak.

Érdemes lenne valahogyan azt is kihasználni, hogy az orosz embereknek egyre több ismerőse, családtagja, rokona él és dolgozik Nyugaton, az EU-ban vagy az Egyesült Államokban. Rajtuk keresztül lehetne bemutatni, hogyan élnek az emberek Nyugaton, hogyan működnek a társadalmak. Ma erről nincs független, orosz nyelvű, hiteles hírforrás.

Nem szűkölködtünk a kemény megjegyzésekben, az erős jóslatokban: érdemes volt a hétfő délutánt Wesley Clark nyugállományú vezérezredesessel, a NATO európai erőinek volt parancsnokával tölteni. A helyszínt az Atlantic Council biztosította, ahol az Ukrajna iránt érdeklődők a "Briefing from Ukraine"s Front Lines" előadáson találkozhattak a volt főtiszttel.

(térkép forrása: ezilon Maps)

A tábornok 2014 márciusa óta jár rendszeresen Ukrajnába, most tért haza a hetedik ilyen körútjáról. Petro Porosenkó elnök mellett más polgári és katonai vezetőkkel is találkozott, s optimista hangulatban tért vissza. Véleménye szerint egy jól körvonalazható, kiszámítható haditervet követ Oroszország: a terrorcselekményeket az irreguláris hadviselés követi, majd utána a békefenntartás és végül a célok elérését követően a deeszkaláció követketik. Utána jöhet az újabb tervezési, felkészülési időszak és kezdődhet minden elölről. Ezt a körforgást lehet levezetni a Majdantól az első minszki egyezményig, majd ennek felrógását követően a második minszki egyezményig vezető időszakokban. Az ukránok szerint most folyik a harmadik ilyen hadjárat előkészítése és ezt az értékelést Clark szemmel láthatóan elfogadta.

Wesley Clark szerint ebbe illik bele a kelet-ukrajnai oroszbarát, az ukrán kormány ellen fellázadó szeparatisták tevékenysége is. A szeparatistákat az orosz haderő titkosszolgálata, a GRU pénzeli, szervezi és vezeti. Jelentős részben nem is ukrán állampolgárokról, hanem Oroszországból ideszállított "önkéntesekről" kell beszélni. Oroszország igyekszik elsősorban őket felhasználni ukrajnai katonai céljai elérésére. Ha azonban ez nem sikerül, mint ahogyan 2014 augusztusában láthattuk Ilovajszk után, amikor a szeparatista erőket az ukrán kormányerők visszaszorították és felmorzsolással fenyegették, az orosz hadsereg reguláris erői is bekapcsolódtak a harcba. Ellenük a gyengébben felfegyverzett és kiképzett ukrán erők már nem voltak képesek eredményesen harcolni. Ezzel együtt is figyelemre méltó, hogy a januári orosz offenzíva nem érte e a kitűzött célt, Luhanszk és Donyeck járások (oblaszty) területének elfoglalását. Ennek megfelelően egy 400 kilométeres, védendő frontvonal merevedett be az ukrán kormányerők és az orosz vezetésű és támogatású szeparatista erők között. Az offenzíva során elszenvedett komoly orosz veszteségek hatására került végül aláírás a második minszki megegyezésre február 11-én.

Most Ukrajna szerint a harmadik orosz offenzíva előkészítése, az erők átcsoportosítása és felkészítése folyik. Az ukrán értékelés szerint az új offenzíva célja egy védhető szárazföldi folyosó kialakítása a már korábban orosz erőkkel elfoglalt, majd annektált Krím-félsziget, illetve az elfoglalt donyecki területek és Oroszország között. "Stratégiai anomália", jellemezte a jelenlegi helyzetet Clark, amivel a Krím-félsziget és Oroszország közötti szárazföldi kapcsolat hiányára célzott. A tábornok információi szerint az orosz nehézfegyverek egy része a második minszki egyezmény ellenére a frontvonalon maradt, míg Ukrajna visszavonta saját nehézfegyverzetét. Ezzel egy még inkább aszimmetrikus helyzet alakult ki. Az offenzívában várhatóan már részt vesznek a Krím-félszigeten lévő, jól képzett és felfegyverzett orosz erők is, így Ukrajnának egy két irányból, egymás felé közelítő támadással kellene megküzdenie. Ukrajna területén jelenleg is 8-9 ezer fősre becsülhető orosz haderő tevékenykedik, részben logisztikai, részben kiképző-irányító, részben aktív harci feladatköröket ellátva. Ehhez lehet számolni az Oroszország szomszédos területén összevont orosz erőket és a Krím-félsziget több mint 50 ezer főnyi orosz haderejét.

Az ukrán információk szerint a harmadik orosz offenzívára az orosz ortodox húsvét (április 12.) és május kilencedike, az második világháború európai lezásárásnak évfordulója között kerülhet sor. Vlagyimir Putyin célja az lenne, hogy a május 9-én a 70. évfordulót övező ünnepségre Moszkvába látogató nyugat-európai vezetők már kész helyzet elé álljanak, a jókedvet ne rontsa el semmi. A tábornok hihetőnek tartja ezt az értesülést, bár felmerült: azért a felázott ukrán mezőgazdasági területeknek is köze van az offenzíva időpontjához. A sáros szántóföldön nehéz vagy egyenesen lehetetlen a katonai járművekkel, főleg a gumikerekes, nagy tömegű páncélozott csapatszállítókkal manőverezni. Nem véletlen egyébként, hogy a leghevesebb harcok a közlekedési csomópontokért folytak: az utak Ukrajnában aranyat érnek.

Az orosz-ukrán határ a szeparatisták ellenőrzése alá eső területeken teljesen nyitott, szabadon áramlik a fegyverzet, az utánpótlás és a személyforgalom. Az OSCE-misszió (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, EBESZ) képtelen betölteni feladatát, ellenőrizni a határforgalmat. A tábornok szerint komoly kétségeket vet fel az OSCE ellenőreivel kapcsolatban, hogy közel felük orosz. Nos, ők az OSCE színeiben a front teljes területén szabadon mozoghatnak, s az itt szerzett információk, elkészített felvételek Oroszországnak átadását csak saját lelkiismeretük és az OSCE szabályzata akadályozhatja meg. Az OSCE távolról irányított felderítő repülőgépeit orosz részről folyamatosan zavarják, egyet le is lőttek  már.

Clark információi szerint már a támadásban részt vevő, friss orosz erők felkészítése, begyakoroltatása folyik, hiszen Oroszország a konfliktust egyfajta gyakorlóterepként kezeli. Nem csak új haditechnikai eszközök, rendszerek, járművek bukkannak fel rendszeresen, hanem az egységeket, a katonai vezetőket is rotálják. A cél: minél több orosz katona szerezzen élő hadszíntéri tapasztalatot. "Hadszíntéri tapasztalatgyűjtés, a taktikák kipróbálása és szükség szerinti módosítása, fejlesztése". A tábornok szerint a fronton már a XXI. századnak megfelelően felkészített és felfegyverzett orosz katonákkal állnak szemben az ukrán erők. Teljesen megszokott orosz részről a távolról irányított felderítő repülőgépek alkalmazása, az elektronikai hadviselés, az irreguláris hadviselés.

S hogy mit tehet az Egyesült Államok? A tábornok szerint elég sok mindent. Első lépésként a felderítési, hírszerzési adatok megosztása jöhet szóba Ukrajna felé. Ukrajnának tudnia kell előre, ha valóban orosz támadás várható ellene, s ehhez az elemzések, információk átadására van szükség. Másodsorban ha az amerikai kormány az ukrán kérések ellenére sem hajlandó fegyvereket szállítani, akkor azokat legalább össze kellene készíteni, szállításra előkészíteni. Vlagyimir Putyinnak pedig tudomására kell hozni: ha valóban újabb támadást indít Ukrajna ellen, akkor ezeket a fegyvereket haladéktalanul átszállítják Ukrajnába. Így az amerikai fegyverek még átadás nélkül is elrettenést jelenthetnének.

Az Egyesült Államok vezetésének el kell döntenie: stratégiai fontosságú területnek tartja az Északi-sarkvidéket és az ezzel határos Alaszkát vagy nem? Gyakorlatilag ez volt az alapkérdés abban az eladásban, melyet Robert J. Papp, Jr. admirális, az amerikai parti őrség volt parancsnoka tartott. A kiváló előadókészséggel és remek öniróniával rendelkező tengerész 2014 július 16-a óta viseli a különleges sarkvidéki amerikai megbízott (U.S. Special Representative for the Arctic) titulusát és feladatait: azaz övé az Északi-sarkkal kapcsolatos minden probléma és kérdés.

Márpedig abból van elég, derült ki a Brookings-on csütörtök délelőtt tartott, "US Leadership in the Arctic" című előadásban. A pályáját az "akadémiai kihívásainak" (lévén akkor még a tanulmányi eredmények szerint lehetett elkezdeni válogatni és az admirális, hát, nem elöl végzett), illetve egy bohém ötletnek köszönhetően Alaszkában, a kies Adak támaszponton kezdő Papp szerint az Egyesült Államoknak több erőforrást kell az északi sarkvidéki területre összpontosítania a jövőben. Ennek oka egyszerű: a környezeti változások miatt egyrészt új hajózási útvonalak jelennek meg, ahol alaposan megnő a hajóforgalom, másrészt várhatóan nő a szénhidrogén-kitermelés mértéke is. Ez megfelelő kutató-mentő, navigációs és nem utolsósorban védelmi képességek kiépítését követeli meg az Egyesült Államoktól, ha az Északi-sarkkal kapcsolatban "játékban akar maradni". Teszem hozzá én: Oroszország éppenséggel errefelé hajt végre pivot-öt, s ne feledjük el a 2007-es "boldog békeidős" zászlótelepítést sem a tengerfenékre. 

A szükséges erőforrások átcsoportosításának fontosságáról szól az amerikai parti őrség 2013-as, a sarkvidékkel kapcsolatos, elfogadott stratégiája is. Ennek elfogadtatása azonban nem könnyű feladat, hiszen Alaszka messze van, az Északi-sark még messzebb - legalábbis Washingtontól és az "átlagamerikai" érdeklődési körétől. Papp szerint az egyik feladat éppen az lenne, hogy fejben közelebb hozzák Alaszkát a "központi" Egyesült Államokhoz és persze a Szenátus és Kongresszus (nem alaszkai) tagjaihoz.

A kérdés ma kifejezetten aktuális, hiszen 2015-17 között az Egyesült Államok lesz az elnöke a nyolc tagországot számláló (Dánia, Egyesült Államok, Finnoszág, Izland, Kanada, Norvégia, Oroszország, Svédország) Arctic Council-nak, mely az Északi-sark ügyeivel kapcsoltos legfontosabb nemzetközi szervezet. Az elnökség átvételének fontos előkészítő lépése volt a 2015 január 21-én Barack Obama által kiadott elnöki rendelet (Executive Order --- Enhancing Coordination of National Efforts in the Arctic) is, mely az amerikai kormány alapvető stratégiai elképzeléseit igyekszik a gyakorlatba ültetni. 

Papp szerint a nemzetközi összefogás elengedhetetlen: példádul egyetlen országnak sincs elég erőforrása, embere, hajója és repülőgépe, hogy egy esetleges katasztrófát kezelni tudjon "Pooling and sharing", azaz az országonként meglévő képességeket kell optimálisan kihasználni a sarkvidéken is.

Éppen az együttműködés miatt kell fenntartani a párbeszédet Oroszországgal is. Papp kijelentette, az Ukrajnában elkövetet orosz fegyveres agresszió elfogadhatatlan és ellentétes a nemzetközi joggal is, de ezzel együtt nem szabad megszakítani a kapcsolatokat Oroszországgal. Különleges megbízottként egyébként éppen a nyugállományú admirális volt az első, magas rangú amerikai kormánytisztviselő, aki munkaügyben megbeszélésekre Moszkvába látogatott a Krím-félsziget orosz megszállása után. Az Arctic Council minden döntését konszenzussal hozza meg, így párbeszéd híján Moszkva akár képes lenne megakasztani a munkát, a döntési folyamatokat.

Papp szerint a mostani két éves elnökségi periódus alkalmas arra, hogy a világnak bebizonyítsuk, az Egyesült Államok számára prioritás az Északi-sark, annak környezetvédelme, gazdasága és persze az ott élők ügye. Ebben jelenleg kevesen hisznek, figyelembe véve az ide csoportosított amerikai erőforrásokat. Nem is ok nélkül: Oroszország 24 jégtörő hajót üzemeltet a térségben, az Egyesült Államok csak egy kiöregedett hajóval (USCGC POLAR STAR) rendelkezik. Ezzel kapcsolatban az admirális hozzátette: örömmel hallja, hogy már azon folynak a viták hossz ideje, hogy most akkor 3-3 nehéz és közepes amerikai jégtörő hajót kellene hadrendbe állítani, vagy több kell, esetleg más arányba, de igazán annak örülne, ha legalább a legelső új hajó építése megkezdődne végre. A többit majd meglátjuk...

Óriási érdeklődés övezte a CSIS hétfői rendezvényét ("America's strategic dilemma: A revisionist Russia in a complex world"): csak kamerából 14-et sikerült megszámolnom a zsúfolásig telt teremben. A tömeg a két előadónak szólt: Robert Menendez (D-NJ) szenátor, a Szenátus külügyi bizottságának tagja mellett Zbigniew Brzezinski, volt nemzebiztonsági tanácsadó, az amerikai biztpol élő legendája szólt az egybegyűltekhez. Apró érdekesség: rengeteg orosz nyelvet beszélő emberrel volt szerencsém találkozni a hallgatóság soraiban. Mondjuk ez nem volt meglepő.

"Az Egyesült Államoknak kell vezetni" a konfliktusban, ebben Menendez szenátor szerint teljes az egyetértés (legalábbis az Atlanti-óceán ezen az oldalán). "A szemlélődés soha sem volt az amerikai természet része: egyértelmű üzenetet kell küldeni Putyinnak".

A hidegháború végén kialakult szabályrendszer ma már nem alkalmazható Európára. Az amerikai visszahúzódás lehetőséget teremtett Vlagyimir Putyin orosz elnöknek tervei végrehajtására. Az Egyesült Államok szempontjából stratégiai fontosságú, hogy a vezető szerepet akkor is felvállalja, ha ennek eredményében "egyes kelet-európai barátaink" kételkednek is. Szükséges, hogy az orosz elnök megértse: ha tesz valamit, annak következményei lesznek - célzott teljesen egyértelműen Ukrajnára Menendez.

A konfliktus kimenetelét és egyben az USA szerepvállalását más világpolitikai játékosok is árgus szemekkel figyelik. Kína (Dél-Kínai tenger körüli viták), Észak-Korea (atomfegyver) és Irán (atomprogram, tárgyalások) is az ukrajnai eredményektől és az Államok lépéseitől függően változtathatják meg politikájukat.

Fontos lenne a NATO és az Európai Unió együttműködésének növelésére, az integráció elmélyítésére és a meglévő bürokratikus akadályok felszámolására. Ennek az integrációnak fontos eleme az energiabiztonság kialakítása is, részben a kelet-európai országokban lévő csővezetékek kétirányúsításával, részben a balti államok cseppfolyósgáz-ellátásának (LNG) kiépítésében.

Az Egyesült Államoknak nem csak a keleti, de Európa déli részére, nevezetesen a Balkánra is összpontosítania kell, hiszen ez a terület Oroszország befolyása miatt sérülékenynek számít.

Azonnal le kellene állítani az Európában állomásozó amerikai erők további kivonását, sőt, az USA európai katonai jelenlétét teljesen felül kellene vizsgálni. A szenátor robusztus katonai jelenlétet lát jónak mind a balti, mind a kelet-európai NATO-tagállamokban. Nem elég a zászlóalj szintű katonai jelenlét: dandárszintű erőket kell telepíteni, egyértelműsítette az elvárásait Menendez szenátor //azért ez a pivot-tel együtt érdekes lesz//. Ezzel párhuzamosan az amerikai felderítésnek, hírszerzésnek is ismét Európára kell koncentrálnia.

A propaganda frontján is fel kell venni az itt győzelemre álló Oroszországgal a harcot. Egy szélesebb, "puha" stratégiát is ki kell alakítani, hogy sikerrel lehessen harcolni az orosz propagandával.  Oroszország pártokat, think tank-eket, NGO-kat támogat szerte Európában és ez komoly veszélyt jelent.

Az Ukrajnának nyújtandó katonai, fegyvereket tartalmazó segély nem arra alkalmas, hogy a mostani orosz offenzívát megállítsa, megerősítse az ukrán haderőt, hanem arra, hogy a diplomáciai megoldás segítse. Diplomáciai megoldás kell de ezt Vlagyimir Putyin csak akkor lesz hajlandó elfogadni, ha a további harc (emberéletben, haditechnikában) drágának bizonyulna számára. Ez lehet az amerikai fegyverszállítmányok hatása.

A katonai segélyek fokozása mellett további, még erősebb gazdasági szankciókra is szükség van. A szenátor szerint a jelenlegi szankciók is 7 százalékkal csökkentették az orosz GDP-t, s ezt kifejezetten az olajiparra szabott szankciókkal lehetne még fokozni. Sarkvidéki és mélytengeri olajkitermelés, palagáz: se technológia se együttműködés nem érkezhet Amerikából (és persze az EU-ból) Oroszországba.

Az igazi feladat a gazdaságilag életképes, önálló Ukrajna megteremtése lesz. Menendez itt Miheil Szaakasvili grúz elnököt idézte: "Nem a hadsereg állította meg a kommunistákat. Őket a demokratikus értékek állították meg - melyek mögött ott volt a hadsereg."

A szemmel láthatóan óriási tekintéllyel rendelkező Zbigniew Brzezinski előadásának legelején kijelentette: Barack Obama "reset" (újrakezdés) politikájának koporsójába a 2014 februári események, a Krím-félsziget orosz annektálása ütötte be az utolsó szeget (melyről már Putyin is nyíltan kijelentette: Oroszország volt a végrehajtó, gondosan elkészített tervek alapján). Véleménye szerint az Egyesült Államoknak először is meg kellene határoznia, az ukrajnai válsággal kapcsolatban milyen végkimenetelt akar elérni, nem csak az eseményekre kellene reagálnia állandóan. A végkimenetel azonban nem képzelhető el egyértelmű győzelemként, se amerikai, se orosz oldalon, figyelmeztetett Brzezinski. Az Egyesült Államoknak figyelembe kell vennie Oroszország érdekeit, álláspontját is.

Vlagyimir Putyin beszédei 2007 óta felvázolnak egy orosz stratégiát, melynek alapja: a Nyugat az ellenség, melynek leküzdése a legfontosabb feladat. Az orosz elnök nem csak a szovjet, de a cári időket is felidézi. Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy a Baltikum akkor a cári Oroszország része volt - miért ne akarná ismét magáénak tudni ezeket a területeket az orosz elnök?

Az orosz gazdaságban ugyanakkor egy súlyos teljesítménycsökkenés látható, pedig eleve az Egyesült Államoknál vagy Európánál gyengébb gazdasággal rendelkeztek. A visszaesés eredményeként hamarosan gazdasági válság is be fog következni. Már most egyre több a hiánycikk is. Az ukrajnai fegyveres orosz beavatkozás és az orosz gazdaság súlyosbodó problémái egyben az orosz vezetésű Eurázsiai Unió elképzelésének végét is jelentik, már ami az eredeti szándékot, a minél teljesebb integrációt jelenti. Mára már az Oroszországgal szomszédos országok is gyanakodnak Moszkva szándékaival kapcsolatban, így legfeljebb gazdasági uniót lehet már csak elképzelni. Brzezinski példaképp említette a "nagyon komplex játékot folytató" Fehéroroszországot és az egyre óvatosabb Kazahsztánt. Véleménye szerint könnyen előfordulhat, hogy a jelenlegi ukrajnai válság éppen egy Kína dominálta érdekszféra felé tereli őket.

Az orosz hadsereg jelenleg egy helyi háborúban sem lenne képes ellenállni a nyugati haderőknek, nem is beszélve egy "all out war"-ról a teljes Nyugattal. Ezért is fordult Vlagyimir Putyin egyre erőteljesebben a nukleáris fegyverek fenyegetése felé. Az orosz haderő ugyanakkor 3-4 éven belül képes lehet arra, hogy hosszabb ideig sikeresen harcoljon egy modern, jól felszerelt hadsereg, azaz a NATO ellen is.

Az előadáson elhangzottakból kirajzolódó, persze nem hivatalos Brzezinski-terv alapja a már említett "költségnövelés". A politikus szerint csendben, privátim tájékozatni kellene Moszkvát arról, hogy ha a jelenlegi //amúgy is félig-meddig működő// tűzszünetet felrúgva egy újab ukrán nagyvárost támadna meg, akkor az Egyesült Államok megkezdi az ukránok által régen kért, elsősorban páncéltörő fegyverek szállítását. Tudjuk, hogy katonai erőt használsz Ukrajnában, s tudjuk azt is, hogy nem tudunk megfelelő ellenerőt alkalmazni. "De legyen ára az orosz agressziónak!"

Ezzel egy időben jelezni kell Moszkvának azt is, hogy Ukrajna nyugati értékrendet követő, demokratikus, stabil, gazdaságilag erősödő ország lesz. Az EU-tagság elérhető (persze ehhez is hosszú évek szükségesek, Brzezinski a török példát emlegette), de Ukrajna semleges állam marad, nem lesz NATO-tag. Ezzel az orosz elnök stratégiai veresége, s egyben otthoni arcvesztése is elkerülhető. Az EU-tagságig szükséges, hosszú évek alatt pedig az orosz vezetés is változhat. Brzezinski jelezte: még az ukrán közvélemény is nagyon megosztott a Nyugathoz kapcsolódással, az EU és a NATO-tagsággal kapcsolatban.

A jelenlegi orosz soviniszta, agresszív, birodalmi stratégia velünk marad, együtt kell vele élni, ezért is fontos a helyzet stabilizálása. Ezt pedig úgy nehéz lenne megoldani, hogy Ukrajna egy kelet-ukrajnai háborúban kivérzik.

Ezeket a lépéseket csak az Egyesült Államok vezetésével é irányításával lehet végrehajtani. Csak ez az ország képes garanciákat vállalni és hihető biztosítékokat adni, Európa nem. Brzezinski szerint az amerikai politikai vezetés eddig szándékosan húzódott vissza az ukrán helyzet kezelésében, Európának adva át a vezető szerepet, hadd erősödjön, s fejlődjenek ezzel a transzatlanti kapcsolatok is. Most azonban ennek vége, a helyzet komolyra fordult, Ukrajna szétesésével fenyeget. Ezt jó lenne megelőzni az ukrajnai válsággal és Oroszországgal kapcsolatban. Személy szerint sajnálja a kelet-ukrajnai területeket és a Krímet, de most elsősorban a helyzet stabilizálásáról, //a maradék// Ukrajna sikeres működtetéséről van szó 

A beszélgetésen előkerült, a helyzettel és Oroszországgal szemben tanúsított stratégiai türelemmel kapcsolatban Brzezinski megjegyezte: ez olyan, mint a gumikarika. Mindkettőt sokáig lehet nyújtani, de egyszer el fog szakadni. Menendez szenátor végül hozzátette: teljesen biztos abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem fog itt megállni a jelenlegi konfliktusban.

Meglehetősen érdekes elképzelést szellőztetett meg Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A luxemburgi politikus szerint az Európai Uniónak saját, közös hadsereget kellene felállítania, mely Oroszországgal és más veszélyekkel szemben jelentene védelmet, s egyben a közös külpolitika tekintélyét is visszaállítaná.  

A német Welt am Sonntag vasárnapi számában megjelent interjúban kifejtette: a NATO nem jelent elégséges védelmet, hiszen nem minden tagja EU-tagország is egyben.

Juncker szerint a közös EU-haderő fontos jelzést küldhet a világnak, "soha többé nem lesz háború az EU-tagországok között." A közös hadsereg szerinte segítene az EU egységes kül- és biztonságpolitikájának kialakításában is, s lehetővé tenné, hogy Európa is nagyobb felelősséget vállaljon a világpolitikában.

A közös haderő természetesen elrettentő hatással is bírna: "Európa hihetőbben tudna reagálni egy tagországát vagy annak szomszédját ért fenyegetésre" - jelentkezik: Ukrajna. "Ez természetesen nem egy azonnal bevethető hadsereget jelentene, de tisztán érthető üzenetet küldhetnénk Oroszországnak arról, hogy komolyan gondoljuk az európai értékeink védelmét."

A kezdeményezést örömmel fogadta Ursula von der Leyen német védelmi miniszter, aki jelezte: "Európa jövőjének egy pontja lesz a közös európai hadsereg", tette hozzá a miniszter.

Az elképzelés egyszerre nemes és hihetetlen. Természetesen nagyon jó lenne, ha az Európai Unió komolyan venné saját területének, lakosságának és értékrendjének védelmét. Kezdjük a legegyszerűbbel, a piszkos anyagiakkal. Ki fogja finanszírozni a közös európai haderő kialakítását? Egyáltalán vadonatúj alakulatokról, képességekről beszélünk (hiszen a NATO alapját az Egyesült Államok haderejének képességei adják, na ki is turnézik Kelet-Európában a NATO-t képviselve? Csak nem az amerikai 173-as dandár?), vagy a már meglévő EU-harccsoportokat akarják kipofozni? Közös felszerelés lesz vagy marad az országonkénti logisztikai küzdelem az eltérő fegyverzettel, járművekkel, felszerelésekkel?  

Ki lesz a parancsnok? Egyszerre lesznek felajánlva egyes alakulatok a NATO-nak és az EU közös hadseregének is? Ha igen, mit szól ehhez Nagy-Britannia és Franciaország, az Egyesült Államokról nem is beszélve?  

Egyáltalán, milyen hiteles fenyegetést akarunk az oroszok arcába tolni, már elnézést? A seprűnyeles német haderőét? A szigetországként a teljes haditengerészeti merevszárnyú felderítő és tengeralattjáró-vadász képességét szó nélkül leépítő Nagy-Britanniáét? A katonahiány miatt a sorozás visszaállítását fontolgató Svédországét? Az orosz hadihajókat gond nélkül kiszolgáló Spanyolországét? 

A hitelesség nem a harckocsik vagy a vadászbombázó repülőgépek számánál kezdődik, hanem azok használatának politikai szándékánál. Nehezen tudok egy olyan, a közös európai katonai fellépésről szóló forgatókönyvet összerakni most így hirtelen, ami Vlagyimir Putyin orosz elnököt bármilyen szándékának vagy elképzelésének megváltoztatására kényszerítené.

Eleve nehezen tudok egy olyan "elrettentő hatást" elképzelni, amely olyan országok eddig még sosemvolt összefogására alapulna, melyek még a most leszólt NATO-képességek kialakítását és fenntartását is képtelenek voltak megoldani az elmúlt mondjuk 50 év alatt. Galileo műholdas navigációs rendszer, megvan? Háromféle negyedik generációs vadászgép fejlesztése párhuzamosan? Hol a közös európai légiutántöltő, stratégiai légiszállítási, nagy hatótávolságú légi felderítési és hírszerzési, műholdas felderítési képesség? Megfelelő mennyiségű fegyverzet felhalmozása (líbiai bombakifogyás)?

Én elsőként egy működőképes, valódi európai részvétellel rendelkező NATO-t szeretnék látni - ahogyan errefelé egyre többen vannak ezzel így. Ha ez megvan, kedves elnök úr, akkor beszélgessünk a vágyálmokról. 

Vége a nyaralásnak (azaz telelésnek), irány a mindennapok szorgalmas munkája. Arccal a front felé!

A Cato Institute március 4-n rendezte meg a "The Future of NATO and the Transatlantic Security Framework" nevet kapott eseményét, amely szerintem az utóbbi hónapok talán legszórakoztatóbb, pezsgő vitája volt, köszönhetően a résztvevőknek (Doug Bandow, Senior Fellow, Defense and Foreign Policy Studies, Cato Institute; James Goldgeier, Dean, American University School of International Service; and François Rivasseau, Deputy Head, Delegation of the European Union to the United States). Elsősorban Bandow néha már-már cinikus megjegyzései és Rivasseu hamisíthatatlan francia-európai érvei fűszerezték a másfél órás beszélgetést.

A beszélgetés során egyetlen állításban volt teljes az összhang: a NATO-nak vissza kell térnie a gyökereihez, az eredeti feladatához, a tagállamok katonai védelméhez. Bár ebben mindhárom előadó maximálisan egyetértett, az "elmúlthúszév" és a bővítések, illetve az EU-NATO-USA együttműködés jelenének és jövőjének értékelésében már előkerültek a markáns különbségek. S volt még egy pont, amit mindenki elismert: a NATO európai tagállamok mélyen a szükséges szint alatt költenek saját védelmükre, így az Egyesült Államoktól függenek, valós önálló védelmi képességgel nem rendelkeznek.

James Goldgeier véleménye szerint a NATO-nak határozottan, akár erővel is ki kell állnia az 1990 utáni európai biztonsági helyzet fenntartásáért. A NATO-bővítések ellenzői szerint érthető, hogy Oroszország fenyegetésként élte meg a katonai szövetség Kelet felé terjeszkedését, nem volt más választása, mint a grúziai, majd ukrajnai orosz támadásokat megindítani. Ezzel ellentétben a NATO és az EU bővítése nyugalmat, biztonságot hoz még az Oroszországgal is határos országokba is, így a folyamatnak (melynek lehetőségei Oroszország előtt is nyitva állnak) Moszkva is nyertese lehetne.

Ehhez képest Vlagyimir Putyin orosz elnök a háborút, a befagyott konfliktusok előállítását választotta. "Ami nekünk fenyegetés, az Putyinnak lehetőség", tette hozzá Goldeiger. A konfliktusok segítségével Oroszország megakasztja az érintett országok EU-s és NATO-s csatlakozási folyamatát.

Az ukrán területek orosz megtámadása és elfoglalása megmutatta: nem működik a békés bővítés politikája. Kiderült az is, hogy jelenleg nincs működő biztonsági stratégiánk a NATO és Oroszország között lévő országok számára. Nagyobb biztonságot kell nyújtani a NATO keleti tagországainak, elsősorban az orosz ajkú lakossággal rendelkezőknek, hogy ne féljenek Oroszországtól. Ez egyben a NATO szárazföldi erőinek Keletre, az új tagállamok területére átcsoportosítását is jelenti. Ukrajna megtámadása után már nem tekinthető érvényesnek az 1997-es párizsi egyezmény (Founding Act on Mutual Relations, Cooperation and Security between NATO and the Russian Federation signed in Paris, France) megkötése, melyben a NATO elállt az új tagállamok területére állandóan ott állomásozó szövetséges erők telepítésétől. Ezt a korlátozást "kidobhatjuk az ablakon" az orosz invázió után, jegyezte meg Goldgeiger.

A szövetséget egyben a kiüresedés is fenyegeti. Ennek oka a tagállamok védelmi költségvetéseinek állapota. Itt Nagy-Britannia került elő: James Goldgeier érezhetően ki volt akadva a brit védelempolitikára. Véleménye szerint a nagy-britanniai haderő, a képességek csökkentése (gondolhatunk itt példádul a nyom nélkül megszüntetett merev szárnyú tengeralattjáró-vadász képességre, melynek eltüntetése egy szigetországtól több, mint sajátos), különösen nagy kihívást jelent mind a NATO, mind az Egyesült Államok számára.

Doug Bandow szerint az amerikai "pivot", azaz az Ázsia felé fordulás fontos prioriztizálási kérdéseket vet fel. A II. világháborút követen mindig is Európa volt a legfontosabb, itt várták a háborút, az erőforrásokat ide koncentrálták. A hidegháború lezárulta után jött csak képbe Ázsia, egyetlen komoly kihívóval, Kínával. Az Egyesült Államok ma nem rendelkezik végtelen erőforrásokkal, így egyensúlyoznia kell. Ha pivot és Ázsia, akkor csökkenő szerepvállalás Európában.

Ez viszont azt jelenti, hogy a NATO európai országainak saját magát kell(ene) megvédenie. Ez a feladata amúgy is a NATO-nak, ezért hozták létre és az 50-es, 60-as években még ezt tudták is. Az amerikai, a Szovjetunió és a Varsói Szerződés ellen védő pajzsot ekkor még csak ideiglenesnek gondolták. Valahogy mégis így maradt, egészen a mai napig.

Az EU infrastrukturálisan, katonailag és gazdaságilag is sokkal erősebb, mint Oroszország. Ezzel együtt is súlyos lemaradásban van a védelmi költségvetés területén és ez igaz az új, kelet (közép)-európai tagországokra is. "Amerikai csapatokat akartok az országotokba? Tegyetek többet! 2 százalék alatti védelmi költségvetés? Tegyetek többet! Miért kell az Egyesült Államoknak saját adósságát növelni ahhoz, hogy Európát megvédje? Miért nem akar Európa költeni saját biztonságára?"  Bandow külön kiemelte a német védelmi kiadások csökkentését, mint rossz példát: Európa legversenyképesebb és legstabilabb pénzügyi helyzetben lévő országa is 1,4 százalékra csökkentette saját GDP-arányos védelmi kiadásait az elmúlt évek során. Bárki bármit ígér, bármilyen konferenciát rendeznek, bármilyen felajánlások hangzanak el, Európa nem költ többet védelmi képességeire. Majd jön az USA és megvéd minket... "Oroszország ugyanakkor nem jelent komoly veszélyt az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, tette hozzá az előadó - ez egyben jelzés is volt a "megvédés" korlátaira.

Ukrajnával kapcsolatban Bandow kijelentette: egy nagy katyvasz az egész. Ukrajnának egy erős hadsereggel, atomfegyverekkel és határozott véleménnyel rendelkező szomszédja van, Oroszország. Kérdés, hogy az Egyesült Államok szembe akar-e menni vele? Mi a saját, nemzeti érdeke az ukrán krízissel kapcsolatban?

Doug Bandow egyértelműen nem nagy rajongója a NATO-bővítéseknek, még az 1999-es, Magyarországot is magába foglaló körnek sem. Véleménye szerint a több tagállammal a NATO nem erősebb, hanem gyengébb lett. "Az új tagországok nem biztonságot, hanem bizonytalanságot, konfliktusokat, rossz szomszédságot hoztak."

François Rivasseau szerint az EU-ra három biztonságpolitikai kihívás vár Az első Kína erősödése, növekedése, mely hosszú távú biztonságpolitikai fenyegetést jelent.

A második: újjáéledt a klasszikus orosz fenyegetés is, mely jelenleg a leglátványosabb. Az EU számára ez súlyos, de nem létfontosságú fenyegetést jelent. Ukrajnával kapcsolatban érdemesnek tartotta megjegyezni, hogy Oroszország alig néhány százaléknyi területet szerzett csupán meg, míg egy évvel ezelőtt még egész Ukrajnát a markában tartotta - tehát tulajdonképpen az erősen oroszellenessé vált Ukrajnával még veszített is.

A harmadik kihívás az EU-ba áramló, a válságövezetekben tapasztalatot szerzett harcosok kérdése. Az EU-n belül ezt sokan létfontosságú problémának látják. Líbia csak a jéghegy csúcsa, a probléma ennél sokkal szélesebb körű, figyelmeztetett Rivasseau. Az egyre nagyobb számban érkező menekültek között is meghúzódhatnak a veszélyt jelentő személyek. "Svájctól keletre az oroszoktól, délre és nyugatra Líbiától, a harcedzett visszatérőktől félnek".

A védelmi költségvetések kérdésére kitérve a francia diplomata szerint nem az Egyesült Államok és az EU közötti különbség jelent igazán nagy problémát, hanem az egyes tagállamok költségvetései között meglévő különbségek. De nem csak az egyes védelmi tárcák forrásai különböznek markánsan, de még egységes képet sem sikerült még kialakítani az EU-t fenyegető veszélyekről. Nincsenek közös stratégiai elképzelések sem. Ennek megfelelően nem lehet mivel érveli az európai szavazópolgároknak, akkor, amikor azt mondaná a politika: szükség lenne több pénzt költeni a haderőre. Nem sikerült eddig azt sem elmagyarázni az EU-államok (szavazó)polgárainak, hogy az Unió nem csak pénzt és piacot jelent, hanem közös védelmet is. Hiányzik az EU-n belüli költséghatékonyság, racionalizálás: "22-féle helikoptert használunk a fegyveres erőknél", mutatott rá egy problémás területre François Rivasseau.

A francia diplomata szerint a további NATO-bővítés helyett az 5. cikkelyre, az egyes tagországok önvédelmét támogató közös védelemre kell koncentrálni. Ehhez kell biztosítani a szükséges anyagi erőforrásokat, eszközöket.

 A kérdés-felelek részben ismét előkerült a NATO-bővítések ügye. Nincs EU-bővítés NATO-bővítés nélkül, ez utóbbi adja a bővítéshez szükséges biztonsági garanciát. Sikeresnek kell tekinteni az eddigi NATO-bővítést is, hiszen enélkül még nagyobb lenne a NATO és Oroszország közötti "szürke zóna" (benne Magyarországgal, jegyzem meg), nem csak Ukrajnáról lenne szó, mint most.

Az amerikai újraegyensúlyozás, a pivot csak akkor lehet sikeres, ha Európa erős és önálló lesz, ha képessé válik saját biztonságának megteremtésére és fenntartására. Az 1945 utáni világrend fenntartása, úgy az ukrajnai ukrán-orosz háború az Egyesült Államok számára nemzetbiztonsági szempontból is fontos, nem csupán Kínára koncentrál.

Az Ukrajnának esetleg szállítandó fegyverekkel kapcsolatban felmerült a kérdés: képesek lennének a katonai segítséget hatékonyan felhasználni (Debalcevében az ukránok egy komplett, az Államoktól segélyként kapott LCMR tüzérségi radarrendszert hagytak ott, szállítóládákba csomagolva)? A panelisták véleménye szerint sokkal inkább pénzügyi, gazdasági segítségre van szüksége Ukrajnának, hogy egyáltalán egyben maradjon a kormány, az ország. Emellett persze minél nagyobb árat kell fizettetni Oroszországgal is, az elkövetett agresszióért cserébe. A szankciók az IMF számításai szerint sokkal keményebb gazdasági károkat okoztak és okoznak Oroszországnak, mint amit a tervezés során előre láttak. A jelenlegi számítások szerint 2015 decemberétől nem tudja Oroszország finanszírozni az ukrajnai beavatkozását, ha az orosz gazdaság és költségvetés szerkezete változatlan marad. Ebben persze óriási segítséget ad az olajár tartós gyengesége, így az orosz olajbevételek elmaradása is. Az olajár zuhanása, a rosszul szervezett és vezetett orosz gazdaság, a szankciók együttesen fejtik ki negatív hatásukat Oroszországra.

A követlen katonai beavatkozás kizárt. "Az élet nem fair. Ki akarna meghalni Kijevért? Ki áldozna fel bármit is Ukrajnáért?" - már ami a NATO-tagországok lakosságát, hadseregét, politikusait illeti.

Az Ukrajna ellen elkövetett orosz támadás és a Budapesti Memorandum ellenére elmaradt katonai segítség viszont üzenet is Iránnak, Észak-Koreának: papírlapnak nem hiszünk. Ez megnehezíti a nukleáris leszerelés ügyét is a jövőben, hiszen kézzel fogható figyelmeztetést jelent más országoknak, melyek saját nukleáris erejükről vagy atomfegyver-fejlesztési programjukról mondanának le.

A tűzszünet jobb, mint ha nincs tűzszünet - összesen ennyi az, amit  a legoptimistább amerikai nyilatkozók ki tudnak préselni magukból. Senki, még egyszer mondom, senki nem merte névvel-arccal felvállalni azt a véleményt, hogy a most megkötött Minszk 2.0 életbe fog lépni s valóban elhallgatnak a fegyverek. Azon már csak a CNN minszki tudósítója is csak csóválta a fejét, hogy a megállapodás többi pontja (úgyis mint a nehézfegyverzet visszavonása, az orosz-ukrán határ ukrán ellenőrzése, fegyvermentes övezet stb.) is teljesülni fog-e. A hivatalos szóhasználatban egy "reménysugár" tűnt fel a horizonton, mármint ami a békét illeti.

De miről is szól a most aláírt megállapodás? A fontosabb pontok:

- Teljes tűzszünet - de csak február 15-én kijevi idő szerint 00.00-tól. Érdekes.

- A nehézfegyverzet visszavonása, de az is trükkösen. Az ukránoknak a jelenlegi frontvonaltól kell visszavonni a nehéz technikát, míg az orosz-szeparatista erőknek a 2014 szeptember 19-én egyszer már elfogadott vonalaktól. De csak a nehéz fegyverzetet kell visszahúzni kategóriától függően (100 mm felettő ágyúk, tarackok legalább 50 km, sima rakéta-sorozatvetők 70 km, Tornado-Sz, Uragan, Szmercs és Tocska 140 km). A csapatok és a 100 mm-nél kisebb fegyverzet a jelenlegi frontvonalon maradhatnak, nem a 2014-es minszki határoknál. A visszavonásnak legkésőbb február 17-én 00.00-kor meg kell kezdődnie és 14 nap van a teljes végrehajtásra. A felügyelet az EBESZ és a trojka képviselőinek feladata. Így  egy kábé 50 km-es demarkációs zóna keletkezik, legalábbis a Reuters és már hírügynökségek szerint. Hát nem tudom, de az angolra fordított szöveg kifejezetten a nehéz tüzérségi fegyverekről szól és nem az összes fegyvere erőről. Érdekes.

- Az EBESZ minden eszközzel ellenőrizheti a tűzszünetet, és megfigyelheti a területet. Akkor innentől már nem ér lelőni az EBESZ S-100-as felderítő helikoptereit?

- Amnesztia a résztvevőknek, minden foglyul ejtett személy szabadon bocsátása a visszavonulás utáni legkésőbb 5. napon.

- Segélyszállítmányok feltétel nélküli beengedése, tárolása, szétosztása.

- Segélyek, nyugdíjak, fizetések kiutalása, számlák befizetése - ehhez a terület pénzügyi szektorát ismét ukrán ellenőrzés alá kell vonni, szükség esetén nemzetközi közreműködéssel.

- Az ukrán-orosz határ lezárása, teljes körű és kizárólagos ukrán ellenőrzés alá vonása, a Donyeck és Lugansz területén megtartott helyi választásokat követő nappal megkezdve.

 - Az  összes idegen fegyveres erő, csapat, szervezet, zsoldosok visszavonása és lefegyverzése, az illegálisan alakult csoportok lefegyverzése, EBESZ ellenőrzés alatt. Véget ér az ukrajnai csoportos és egyenruhás orosz turizmus? 

 A szerződés szól még az új ukrán alkotmány bevezetéséről, a helyi választások megszervezéséről, a nagyobb autonómiáról, de egyelőre én szeretném a tűzszünethez köthető, két héten belli eseményeket megtörténni látni, mielőtt lelkesedni kezdenék a politikai reformokkal kapcsolatban. Ha jól értelmezem egyébként, a mostani szerződés nem szól tételesen arról, hogy az ukrán rendőrség vagy hadsereg mikor térhet vissza a szeparatisták által ellenőrzött területre - talán a határellenőrzés átvételével egy időben?

 Hogy mennyire lehet a tűzszünetben bízni, azt mutatja talán az is, hogy a több mit 16 órás béketárgyalás alatt és az aláírás után is folytatódott az orosz-szeparatista offenzíva, újabb területeket az ellenőrzésük alá vonva. Ez azért érdekes, mert elméletileg a 2014 szeptember 14-i vonalak mögé kellene így is, úgy is visszavonulniuk vasárnapra. Ehhez képest inkább a kész helyzet elé állítás szándéka látszik: innen nézve a dolgot teljesen érthető az offenzíva és a területszerzés. Ha már eleve nem készülök egy megállapodás betartására és ezt a szerződést aláírók is pontosan tudják, a szignózás pillanatában is, teljesen felesleges a visszafogottság, a harcok beszüntetése. Ha ezt a forgatókönyvet nézzük, akkor viszont a fontos közlekedési csomópont, Debalceve elfoglalása most a legfontosabb feladat. A szeparatisták egyébként éppen a város feladását követelik az ukrán hadseregtől.

 Kérdés, Oroszországnak mennyiben áll érdekében a békeszerződésnek megfelelően visszavonni azoknak a katonákat, az orosz szakszolgálatok tagjait, egyéb "megbízottakat" és a nehézfegyverzetet, melyek ugye hivatalosan ott sincsenek. Ukrajna szerint csak csütörtökre virradó éjjel 50 harckocsi, 40 rakéta sorozatvető és 40 páncélozott szállítójármű érkezett Oroszorszgból a szeparatisták ellenőrizte területre, Oroszország szerint ebből semmi sem igaz. A NATO szerint rengeteg bizonyíték van az orosz fegyverszállításra. Az elmúlt hónapok információi alapján azért az ukrán állítás látszik valószínűbbnek, bár a számokra azért nem tenném fel a (leendő) nyugdíjamat.

 Gazdasági szankciók: egyelőre semmi változás. David Cameron brit miniszterelnök jelezte, amíg be nem bizonyosodik, hogy a tűzszünet valóban működik, só sem lehet semmilyen könnyítésről. A Minszkben meggyötört Francois Hollande pedig egyenesen további szankciók bevezetéséről beszélt, ha a megegyezést nem tartja be Oroszország és/vagy az általa irányított szeparatisták. A két Mistral-osztályú (VLAGYIVOSZTOK, SZEVASZTOPOL) partra szállítást támogató hajó Oroszországnak átadásáról egyelőre szó sem lehet. A szankciók további kiterjesztését lengette be Angela Merkel is a tűzszünet felrúgásának esetére csütörtökön, hasonlóan Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez. Jól látható, hogy az EU továbbra is egyértelműen a gazdasági frontot választja akkor, amikor az orosz agresszióval kénytelen megküzdeni. Ebben azért nem túl erős csapás lesz a hétfő kihirdetendő újabb 5 orosz és 14 ukrán szeparatista állampolgár neve, akik nem utazhatna majd be az EU-ba és az itt fellelhető vagyonukat is befagyasztják. Ja és Ukrajna újabb 17,5 milliárd dolláros hitelt kap az IMF-től: a jelek szerint nem szeretnék hagyni összeomlani az országot.

Summa summarum: a papír mindent elbír, a már egyszer elfogadott és felrúgott megegyezést bárhányszor alá lehet írni. Keleten a helyzet változatlan, meglátjuk, mit hoz a jövő hét.

Mivel tegnap egy másik előadásra utaztam a Merkel-Obama sajtótájékoztató közvetítésének idején, így kénytelen vagyok a hivatalos leiratra támaszkodni. Érdemes ilyenkor az újságcikkek, kommentárok mellett az eredetileg tényleg elhangzottakat is elolvasni - nem mindig fedik egymást az elhangzottak és a később megjelent írások.

 A szokásos diplomáciai körök után Barack Obama amerikai elnök szögezte le az amerikai álláspontot, meglehetős nyíltsággal:

- Oroszország támogatja a szeparatistákat, akik a Minszki Egyezmény minden létező pontját felrúgták;

- Az orosz erők folytatják műveleteiket Kelet-Ukrajnában (kiképzés, irányítás, koordinálás);

- Az Egyezményben vállaltakkal ellentétben nem kivonják az orosz nehézfegyverzetet (harckocsik, tüzérség, páncélozott szállítójárművek, gyalogsági harcjárművek), hanem egyre többet visznek át Ukrajnába;

- Ezek segítségével az orosz és a szeparatista erők újabb ás újabb területeket foglalnak el Ukrajnában, civilek bombázása és elüldözése inkluzíve.

- Nem hagyhatja a Nyugat, hogy a XXI. században fegyverekkel változtassák meg az országok közötti határvonalakat Európában.

 Ezek azok a sarkalatos pontok, amelyekre építve működik a jelenlegi amerikai külpol és biztonságpolitika. A fő irányvonal azonban tegnap sem változott: összhangban az európai NATO-tagországokkal, a diplomácia maradt és marad a fő irányvonal. Angela Merkel saját részről gyakorlatilag kizárta azt, hogy országa (és ami egyet jelent, a nyugat-eurpópai NATO-tagországok) fegyvert szállítson Ukrajnának. Maradnak a gazdasági szankciók is persze.

 Angela Merkel német kancellár gyorsan leszögezte: ha nincsenek szilárd európai határok, nincs európai biztonság sem. Oroszország két helyen is megsértette Ukrajna területi egységét: a Krímben, majd Donyeck-Luhanszk térségében. Elméletileg tehát még Európában sem került le az asztalról az annektált Krím-félsziget kérdése. Merkel jelezte: nem közvetítőként ingáztak Európa és Moszkva között Francois Hollande francia elnökkel, hanem az európai békés rend helyreállításáért dolgoztak - aminek viszont része az eredeti ukrán-orosz határ visszaállítása is. A diplomácia és a gazdasági szankciók területén az Egyesült Államok, Európa nagyon szorosan dolgozik együtt.  

 Angela Merkel elismerte: már eddig is sok esetben történt visszalépés a diplomáciai megoldások keresésében (magyarul: a Minszki Egyezmény is pont annyit ér jelenleg, mint a papír, amire írták). Ezzel együtt most ismét tárgyalásos megegyezésen dolgoznak, s majd meglátják, a felek hajlanak-e megegyezni és azt betartani. Minden erőnkkel a diplomáciai megoldáson kell dolgozni, katonai megoldás nincs.

 A kérdés-felelek párbeszédek során rögtön az elején volt egy nekem érdekes mondat Obamától. Az elnök szerint mind ő, mind Merkel kiemelte: a katonai megoldás reménye mindig is alacsony volt. Nos, Merkel szerint nem hogy alacsony, de semmilyen esély nincs erre. Ez azért jelentős különbség, úgy gondolom. A folytatásban azonban igaza van: Oroszország sokkal erősebb, jobban felszerelt és kiképzett hadsereggel rendelkezik. Ennek feltartóztatása, figyelembe véve az ukrán-orosz hatás hosszúságát, gyakorlatilag lehetetlen. Ugyanakkor itt kanyarodnék vissza Tálas Péterhez, az SVKK éléről. Vele több interjút is készítettem már a témában, melynek kicsengése egységesen az volt: Ukrajna _teljes_ elfoglalásához azért még az orosz hadsereg is kevés.

 Szóval marad a biztosnak tartott orosz győzelem mellé tehető orosz költségek növelése. Az elméleti cél az lenne, hogy olyan sokba kerüljön (egyelőre csak pénzben) Oroszországnak a további területszerzés és/vagy a jelenleg elfoglalt ukrán területek megtartása, hogy az egyszerűen ne érje meg neki. Ezzel a gondolatmenettel alapvetően két problémát látni: egyrészt feltételezi orosz részről is a nyugati költség/hatékonyság számítás meglétét (Vlagyimir Putyin egészen egyszerűen nem így működik, erről legalább havi két előadás szól itt Washingtonban), másrészt alábecsüli, hogy a jelenlegi orosz vezetés, a putyini hatalmat alátámasztó oligarchacsoport és a Putyint megválasztó orosz nép költségviselő képességét.

 Barack Obama azonban beszélt a nem diplomáciai lehetőségekről is, melyeket folyamatosan vizsgál az amerikai vezetés. Ennek ideát egyre erősebben előtérbe kerülő pontja az önvédelmi fegyverrendszerek Ukrajnába küldése. erről szólt ugye az előző poszt is. Ezek a hangok egyre erősebbek, ahogy az ukránokat egyre jobban ütik.

 Az azonban nem várható, hogy Obama gyorsan és egyértelműen döntsön. Emlékszünk még az afganisztáni csapaterősítések körüli tétovázásaira, a vitákra, a felemás eredményre? Hát a szíriai vegyifegyverekkel kapcsolatban kijelentett "vörös vonalra"? Most sem várható gyors döntés, sokat hangoztatott keresztút ide vagy oda. A "frankót" tegnap délután nyilatkozta egy szenátor a CNN amerikai adásában, a nevét sajnos nem jegyeztem meg: Ukrajna messze van.

 Merkel egyébiránt kategorikusan elutasította Vlagyimir Putyin orosz elnök követelését, mely szerint a szeparatista erőkkel közvetlenül kellene kommunikálnia a kijevi ukrán kormánynak. A jelenlegi háromoldalú konstrukcióban helyez és szerepet kaptak Donyeck és Luhanszk képviselői, tessék ott beszélgetni.

 A sajtájon kisebb hangsúlyt kapott az ukrán gazdaság szerepe és helyzete. Márpedig ha Ukrajna gazdaságilag omlik össze, azon semennyi páncéltörő rakéta nem segít. Ezzel kapcsolatban sok jogos kérdés merül fel. Például az, hogy az Egyesült Államoknak dollármilliárdokban számolva menyit ér meg Ukrajna életben tartsa? A másik kérdés persze az, hogy a sok tekintetben (katonai, gazdasági, demográfiai) meggyengült, a legfrissebb görög válsággal tarkón vágott EU-nak mennyi pénze van ugyanerre a célra (ez egy összeg) és mennyit hajlandó Ukrajnára költeni (ez pedig már egy másik összeg)?

 Összegezve az elhangzottakat és az azóta nyilvánosságra került kommentárokat: az alapdolgokban teljes az egyetértés (Oroszország nyakig az elfogadhatatlan területfoglaló konfliktusban, gazdasági szankciók maradnak és erősödhetnek, Ukrajna egyelőre nem kap fegyvereket, de pénzügyi segítséget igen), az európai, kizárólag diplomáciára és a gazdasági szankciókra alapozott politika marad, ugyanakkor az Egyesült Államok vezetése, ha lassan is, de araszolgat a korlátozott fegyverszállítás elfogadása és alkalmazása felé. Érdekes évünk lesz.  

UPDATE: most futottam bele a Reuters hírébe, mely diplomáciai forrásokra hivatkozva "fegyvermentes övezet" kijelöléséről szólna. Annyit közöltek az orosz RIA hírügynökség nyomán, hogy ebből az övezetből kivonnák a nehézfegyverzetet. A hír azonban nem szól arról, hogy az övezet határai hol húzódnának (szerintem egészen biztosan nem a Minszki Egyezmény alapján, hanem a jelenlegi, már kibővült, elfoglalt terület jöhet szóba), s a zóna ellenőrzéséről is ellentmondásosak (EBESZ, németek, franciák: Moszkva ellenőrizzen, Oroszország: az EBESZ-é legyen a feladat).